Nagy örömmel fogadta a Széchenyi-díjat Fritz József

Kultpol

(MTI) Fritz József kifejtette, hogy a hidrodinamika mikroszkopikus elméletén dolgozik harminc éve. "A témával kapcsolatos számos részprobléma közül engem legjobban az érdekel, hogy az a közelítés, amit a mikroszkopikus modellek adnak, mennyire egyértelmű" ? foglalta össze a matematikus.
    

Díját az indoklás szerint a modern valószínűségszámítás, a sztochasztikus analízis és matematikai fizika területén végzett, nemzetközileg is számon tartott kutatásaiért, a magyar matematikai statisztikus fizikai iskola megteremtéséért, valamint több évtizedes oktatói és tudományos közéleti tevékenységéért vehette át.
    
Fritz József 1967-ben végzett az ELTE Természettudományi Karának matematika szakán. Diplomájának megszerzése után az egyetem Geometria Tanszékén gyakornokoskodott, majd az MTA Matematikai Kutatóintézetének munkatársa, 1986-tól tudományos tanácsadója lett. 1972-ben védte meg kandidátusi, 1986-ban akadémiai doktori értekezését. 1993 és 2000 között az ELTE TTK Valószínűségelméleti és Statisztika Tanszékének egyetemi tanára, azóta a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Matematika Intézetének egyetemi tanára volt, emellett párhuzamosan oktatott a Kossuth Lajos Tudományegyetemen és a Tokiói Egyetemen is. 2002-ben a BME Matematikai és Számítástudományi Doktori Iskolájának vezetőjévé nevezték ki. 
    
Tagja az MTA Matematikai Bizottságának, valamint számos hazai és nemzetközi szakmai bizottságnak, társaságnak és részt vesz magyar és külföldi tudományos szakmai folyóiratok szerkesztésében is. 1995-ben az MTA levelező, 2001-ben rendes tagjává választotta.
    
Fő kutatási területe a valószínűség-számítás és a matematikai fizika. Utóbbi területen belül a nem-egyensúlyi statisztikus fizika és a statisztikus alakfelismerés kérdéseivel foglalkozik. A nemlineáris hidrodinamikai egyenlet első általános érvényű levezetését adta. 
    
Kezdetben Rényi Alfréd és Csiszár Imre irányítása mellett az információelméleti entrópia fogalmának statisztikus alkalmazásaival foglalkozott, majd Roland Lvovics Dobrusin orosz matematikussal megkonstruálta a statisztikus mechanika kétdimenziós nem egyensúlyi dinamikáját. Eredményei igazolják a mozgásegyenletek végtelen rendszerének megoldhatóságát és alapvető regulairtási tulajdonságait. A matematikus elsőként bizonyította a hidrodinamikai lokális egyensúly elvét, ezt a Ginzburg-Landau-modell skálatörvényének és termodinamikai formalizmusának példáján mutatta be. Új módszereket dolgozott ki nagy rendszerek egyensúlyi állapotainak jellemzésére is.
    
Kutatásaiból több mint ötven tudományos munka születetett, amelyben szerzőként vagy társszerzőként működött közre.
    
Mivel a hidrodinamika mikroszkopikus elméletén évtizedek óta dolgozik, kutatási témájából szeretne a jövőben könyvet írni ? mondta el a matematikus.
    
Fritz József 1943. április 27-én született Mosonmagyaróváron. Az ELTE Természettudományi Kara matematika szakán végezett. 1995-ben az MTA levelező, 2001-ben rendes tagjává választották. Munkásságát 1984-ben Akadémiai Díjjal, 1987-ben Rényi Alfréd-díjjal, 2006-ban a Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszt kitüntetéssel ismerték el.