Nagyszeben Európa kulturális fővárosa 2007

Kultpol

(MTI) - Mintegy ezer kulturális rendezvény, közte a győri balett előadása, a román Phoenix rockzenekar fellépése és egy német szervezésű karikatúra-kiállítás is szerepel a több mint kétszáz program között, amelynek Nagyszeben ad otthont abból az alkalomból, hogy 2007-ben Luxembourggal együtt a hajdan jelentős német ajkú kisebbség lakta dél-erdélyi település viseli az Európa kulturális fővárosa büszke címet.
A bő tízmillió euróba kerülő rendezvénysorozat már 2006 szilveszter éjszakáján megkezdődik két komolyzenei és egy könnyűzenei koncerttel.
A könnyű műfajt az etnorock zenét játszó Phoenix együttes képviseli, a komolyat a 200 év alatt, 1520-ra elkészült szebeni evangélikus székesegyházban - Erdély legnagyobb, hatezer sípos orgonáján - megrendezendő orgonakoncert, valamint a városi és a román nemzeti filharmonikusok közös előadása. Az éjszakát francia művészek megálmodta fényszínház teszi emlékezetessé a szervezők reményei szerint.
Az év első felében számos felolvasóestet, színházi előadást - közte helyi és külföldi középiskolás diákok színielőadásait -, koncerteket és operaelőadásokat rendeznek Nagyszebenben, fellép többek között a milánói Scala társulata is.
A program második szakasza - a szabadtéri rendezvények dömpingje - májusban kezdődik a nemzetközi színházfesztivállal, amelynek idejére az előadások kiköltöznek a színház falai közül az óváros tereire, a szebeni utcákra, de lesznek előadások a városhoz közel eső gyakorlóterepeken, elhagyatott ipari üzemek területén és a környező kastélyokban is. A tavaszi-nyári időszak változatos programokat kínál: lesz többek között animációs filmkészítő műhely, dzsesszfesztivál, román avantgárd művészek kiállítása, kórus- és táncfesztivál, népviselet- és népi mesterségek bemutatója, s két filmfesztivál is.
Az őszi programok sorát az európai egyházak ökumenikus konferenciája nyitja meg, amelyet többek között fotókiállítás, dokumentumfilmek fesztiválja és egy írói konferencia követ. Utóbbira jelentős önéletrajzi művet jegyző kelet- és nyugat-európai írók kaptak meghívást. Magyarországot mások mellett Kertész Imre, Konrád György és Eszterházy Péter képviseli majd az októberi eseményen.
Klaus Johannis, Nagyszeben német nemzetiségű polgármestere a városba európai uniós tagállamokból meghívott újságíróknak azt mondta, az Európa kulturális fővárosa programsorozatban igyekeznek bemutatni, hogy milyen sokszínű az egykori szász kereskedőváros, s hogy milyen békében megfér egymás mellett az ottani megannyi különféle - román, magyar, német, zsidó, s az önmagában is sokszínű roma - kultúra.
A magyar vonatkozású programok közül a már említett írói találkozó és a győri balett fellépése mellett kiemelendő a HÍD Szebeni Magyar Egyesület Ars Hungarica című rendezvénysorozata, amely a romániai magyar kisebbséget próbálja megjeleníteni színházi előadásokon, kiállításokon, klasszikus-, könnyű- és népzenei koncerteken, vetítéseken és konyhaművészeti bemutatókon.