Navracsics: Magyarország akkor sikeres, ha nyitott a jóakaratú emberekre

Kultpol

(MTI) - Navracsics Tibor kifejtette: a magyar államiság ezer éven keresztül nem elnyomta, hanem összekovácsolta az itt letelepedett népeket, kultúrákat, így integrációs pontja tudott lenni a közép-európai nemzeteknek. Erre az együttműködésre is épül a magyar kultúra öröksége - tette hozzá.
    

Szavai szerint az itt élő németek kultúrája a magyar kultúra szerves része, a magyarországi németek hozzájárulását mutatja, hogy a Himnusz zenéjét Erkel Ferenc szerezte, az Országházat pedig Steindl Imre tervezte. Kitért arra, hogy a szorgalmas sváb emberek a tisztaság, a precizitás és a becsületesség mintájává váltak Magyarországon.
    
Magyarok és németek több évszázados együttélése, barátsága a második világháború őrületén és az azt követő zaklatott viszonyokon is felülemelkedett - vélekedett beszédében Navracsics Tibor.
    
A közigazgatási miniszter elmondta: a második világháború után családja egy részét kitelepítették, anyai ági rokonai közül többen ma is Lipcsében és Berlinben élnek. De 1990 után a szálak ismét megerősödtek, bebizonyosodott, hogy azokat semmilyen őrült politika nem tudja elszakítani, mert a magyarok és a magyarországi németek kultúrája, múltja és jövője is közös - jelentette ki a miniszterelnök-helyettes.
    
Beszéde végén arra biztatta a megjelenteket, hogy a vasárnapi kisebbségi választáson éljenek demokratikus jogukkal, és válasszanak jó önkormányzatokat.