A NEFMI szerint nem gyakoroltak nyomást a székesfehérvári színház igazgatói pályázatával kapcsolatban

Kultpol

 

(MTI) A székesfehérvári közgyűlés csütörtöki ülésén nem választották meg a Vörösmarty Színház új igazgatóját a képviselők, akik azért halasztották el a döntést, mert az ülést megelőző napon, szerdán késő este a NEFMI kultúráért felelős államtitkársága elektronikus levélben jogi észrevételekkel kereste meg az önkormányzatot.

 
Székesfehérvár önkormányzata aznap egy kommünikében Cser-Palkovics Andrást, a város fideszes polgármesterét idézte, aki úgy fogalmazott: az államtitkárság "furcsán időzített levelét tekinthetjük nyomásgyakorlásnak is, de a székesfehérvári színház vezetéséről itt helyben, Székesfehérváron születik döntés". A kulturális államtitkárság pénteki reagálásában hangsúlyozta: a teátrum igazgatói pályázatának felhívását az intézmény fenntartójaként Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata írta ki 2011. november 2-án.
 
 
"A pályázatok formai szempontból való vizsgálata és elbírálása a pályázat kiírójának feladata és felelőssége; ez esetben a város jegyzőjének feladat- és hatáskörébe tartozik. A pályázatokat szakmai szempontból kilencfős szakmai bizottság véleményezte, amelynek tagjaként a NEFMI delegáltja a minisztérium álláspontját képviselte. A bizottság tartalmi szempontból alkalmasnak találta mind a kilenc pályázatot, de formai szempontokat nem vizsgált, mivel ez nem is feladata" ? írta a NEFMI.
 
 
Mint a kulturális államtitkárság hangsúlyozta, a NEFMI-nek szerdán jutott tudomására, hogy az egyik pályázó nem felel meg a formai kritériumoknak, ugyanis nem rendelkezik az előadóművészeti szervezetek támogatásáról és sajátos foglalkoztatási szabályairól szóló törvény által előírt ötéves szakirányú szakmai gyakorlattal.
 
 
A tárca "megvizsgálta a rendelkezésre álló dokumentum (önéletrajz) alapján az értesülést, és azt helytállónak találta, a pályázó tehát nem is indulhatott volna az igazgatói pályázaton. Ezt követően a minisztériumnak kötelessége volt felhívni a pályázat kiírójának figyelmét a vonatkozó jogszabályra, amelyet elektronikus levélben, szerdán küldött meg Székesfehérvár Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalába" ? áll a közleményben. Hozzátették: a levélben foglaltak "nem bírnak kötelező erővel, csupán felhívják a pályázat kiírójának figyelmét. Ezért tehát hamis az az állítás, hogy ezzel a levéllel a minisztérium nyomást kívánt volna gyakorolni a döntéshozókra".
 
A Vörösmarty Színház igazgatói pályázatáról várhatóan jövő héten, rendkívüli közgyűlés keretében születik döntés.