(Magyar kulturális évad Oroszországban)
Már tavaly ősszel érezhető volt valami. Egy októberi napon zsúfolásig megteltek a méltán népszerű Dom fotografii kiállító termei érdeklődőkkel, villantak a vakuk, peregtek a filmfelvevő gépek. A TV-kamerák kereszttüzében magyar fotótörténeti érdekességek álltak. 100 év ? 100 foto. Köztük Robert Capa, André Kertész, Moholi Nagy világszerte ismert alkotásai. A magyarok nem vicceltek. Biztosra mentek ? ahogy a kiállítás egyik kritikusa megjegyezte ? segítségül hívták az Oroszországban nem magyaroknak hitt honfitársaikat a siker érdekében. Aztán a könyvesboltokban is megjelentek furcsa alakú, sárga kis könyvecskék, a Bibliotheca Hungarica c. sorozat első kötetei, közöttük a Nobel-díjas Kertész Imre esszéivel. Majd a magyar irodalom világszerte olvasott más hírességei, mint Esterházy Péter és Nádas Péter. A figyelmes szemlélő már ebből tudhatta: készül valami.
Idén február 17-én aztán maga a magyar miniszterelnök nyitotta meg az oroszországi magyar kulturális évadot az Állami Történeti Múzeumban. A miniszterelnök előtte Putyin elnökkel is találkozott: alig pár sort érdemlő hír volt ez az orosz sajtóban. ?A Magyar Királyság ? két császárság között? című kiállítás megnyitása azonban 72 hírportálon vagy újságban jelent meg. Világos volt a koncepció: a 19. századi magyar-orosz kapcsolatok bemutatásával az évad szervezői a két népet összekötő történelmi hagyományokat kívánták hangsúlyozni, nyilván például állítva a jelen számára. A kiállítást a múzeum statisztikája szerint sokezer ember látta, és sokan azonosultak is vele. A vendégkönyv egyik beírója pl. úgy fogalmazott, hogy ?az utóbbi időben keveset tudtunk rólatok, talán nem is olyan édes most nektek az Európai Unióban?.
Hát igen. Hogy milyen a magyaroknak egy új közösségben ? az az ő dolguk. De hogy keveset tudtunk róluk az elmúlt másfél évtizedben, az nehezen vitatható. Annál megnyugtatóbb, hogy a két ország kulturális minisztériumai elérkezettnek tartották az időt a hosszú hallgatás megtörésére.
A magyarokról él egy eleven kép még mindig a középkorú vagy idősebb oroszokban. Sokan tudják, mi az a paprika, csárdás, gulyás. Sokan voltak a Balatonnál, ültek az Ikarus buszon, ették a magyar almát és konzervet. Az értelmiség nézte a magyar filmet és nagyra értékelte az 1968-as gazdasági reformot. Az akkori fiatalság rajongott az Omega és az LGT együttesért. Jó hírük volt a magyaroknak a rendszerváltás előtt.
Egy pár hónapig bepillanthattunk a mai Magyarország életébe, kultúráján keresztül. A magyarok idehozták kulturális termésük legjavát, kár, hogy máris vége.
Az évad Szentpétervárott, a Kocsis Zoltán vezette magyar Nemzeti Filharmonikusok fellépésével június 27-én zárult a Filharmónia Nagytermében. Ez alatt az idő alatt, februártól június végéig nem volt olyan nap Moszkvában vagy Szentpétervárott, hogy ne lett volna látható, hallható valamilyen magyar program. Az évad szervezőinek, az orosz Feszta Producer Rt-nek és a magyar Hungarofest Kht-nek információi szerint jóval több mint száz program volt látható kétszázat is meghaladó eseményen.
Megváltoztatta mindez a róluk alkotott képet? Kialakított valamilyen elképzelést a magyarokról a rendszerváltás utáni új generációban? Korai lenne még erről véleményt formálni, egy biztos: igen-igen igyekeztek, hogy ismét felkeltsék maguk iránt a figyelmet.
Komoly- és alternatív zene, jazz és világzene, kísérleti és hagyományos színház, balett, új és retrospektív filmek, modern képzőművészeti kiállítások, népművészet, egyetemi napok, konferenciák, irodalom, kerekasztalok. Reprezentatív keresztmetszet a mai magyar kultúráról. Ennyi mindenre talán nem is lehet egyformán figyelni, nyilván ki-ki érdeklődésének megfelelően kiválasztotta a hozzá közelálló műfajokat. A legzajosabb sikert, ahogy az várható is volt, a magyar operett aratta. A Marica grófnő, majd a gálakoncert igazi esemény volt Szentpétervárott. Ki gondolt volna azonban arra, hogy a 100 év ? 100 báb című bábkiállítás idején a Bahrusin múzeum megtízszerezi a látogatói számát és 41 elemző írás születik róla az orosz sajtóban? Szabó István és Jancsó Miklós retrospetív filmheteinek sikerét megint előre borítékolni lehetett. A cigány és magyar motívumokkal tarkított világzenét játszó Besh o Drom nevű zenekar fergeteges fogadtatását a moszkvai fiatalok körében azonban csak remélték az évad programjának összeállítói.
A kérdést fel is tettük a programtervezésért felelős kuratórium elnökének, Szvák Gyula történészprofesszornak: ugyan mi alapján válogatták be az egyes műsorokat, előadásokat? A válasz erre az volt, hogy minden kulturális területet be kívántak mutatni, de azoknak csak a legkiválóbb reprezentánsait, mindig meghallgatva az orosz fogadó fél előzetes véleményét is. Ragaszkodtak olyan elit- vagy alternatív művészeti programokhoz is, mint pl. El Kazovszkij festőművész életmű kiállítása, Maurer Dóra és társai Vizuális terek nevet kapó képzőművészeti kiállítása, vagy a Parasztopera c. alternatív színház, amelyeket az orosz partnerek nem javasoltak a befogadó közeg sajátosságaira hivatkozva. Még a várható kisebb érdeklődés ellenére is kitartottak azonban e programok mellett, hogy azok esélyt kapjanak az oroszországi ismertségre. Arról nem is beszélve, hogy a helyismerettel rendelkezők is tévedhetnek. Mint ahogy ez is történt a magyarok számára nagyon fontos vakoknak szánt kiállítás, vagy a Modern Művészetek Múzeumában bemutatott mai magyar média kultúra kiemelkedő színvonalú produkcióinak esetében.
A főkurátor szerint nagy eredmény, hogy a moszkvai Magyar Kulturális Intézet szervezőmunkájának köszönhetően a programok egy része eljutott még tíz másik városba is, elsősorban a finn-ugor lakosságú területeken.
És lehet, hogy ez a legfontosabb: a kulturális érintkezések ugyanis nem az államok, hanem az emberek között szövődnek, és ebben az oroszországi magyar évadnak köszönhetően nem volt hiány. Most folytatódik mindez a magyarországi orosz kulturális bemutatkozással. Amitől mi is sokat várunk. A magyarok már megtették, amit megtehettek. A paprika, csárdás, gulyás ?szentháromsága? helyett ma Moszkvában és Szentpétervárott az operett, a bábművészet, a film, a jazz és világzene, a társadalomtudomány, a média művészet a legfontosabb magyar hívószavak.
