Az NKA Bizottsága is támogatta az alelnöki poszt létrehozását

 

(MTI) Az NKA Bizottsága szerdán tartott ülést, amelyen megtárgyalta a Nemzeti Kulturális Alapról szóló törvény és a végrehajtási rendelet módosítására vonatkozó tervezetet. "A bizottságnak mind a miniszteri hatáskörben, mind a szakmai szervezetek által delegált tagjai egyhangúlag, szakmai alapon támogatták a javaslatokat. A testület egyetértett az alelnöki funkció létrehozásával, valamint megállapította, hogy a törvényjavaslat az alap szakmai és pénzügyi függetlenségét nem veszélyezteti" ? olvasható az NKA közleményében.
    

Az NKA-törvény módosítását hétfőn az Országgyűlés Kulturális és Sajtóbizottsága is támogatta. Az alelnöki poszt létrehozása azért vált szükségessé, mert az NKA eddigi elnöke, L. Simon László hétfőtől az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) kultúráért felelős államtitkára. Az NKA elnöki tisztét 2011 őszétől látta el, a jövőben pedig a törvénymódosítással létrehozandó alelnöki pozícióban fogja irányítani a szervezetet.
    
L. Simon László a hétfői bizottsági ülésen hangsúlyozta: az NKA-t úgy kívánják átalakítani, hogy az ne legyen kormányfüggő és stabilan, pénzügyileg függetlenül végezhesse a munkáját. Az első Orbán-kormány időszakával ellentétben nincs ugyanis olyan törekvés, hogy az NKA közvetlenül kormányirányítás alá kerüljön; a szervezetben továbbra is független szakkollégiumok bírálják el a pályázatokat és a kurátori delegálási rendszer is változatlan marad ? tette hozzá.
    
L. Simon László kiemelte: egy nevéhez köthető törvénymódosításnak köszönhetően az NKA költségvetésének maradványösszegei sem vonhatók el. Eddig azért érték ellenzéki bírálatok a kulturális államtitkárságot, mert nem volt képes a kulturális ágazatok összefogására, a források koncentrálására; ezt a kritikát figyelembe véve alakították át a szervezet működését, létrehozva az alelnöki pozíciót ? mondta el.
    
A jövő évi költségvetés tervezete a Nemzeti Kulturális Alap 10,7 milliárd forintos támogatásával számol: ebből 10 milliárd az ötöslottó játékadójának 90 százalékából származna. A kulturális adóból 50, a szerzői jogi törvény alapján a közös jogkezelő szervezetek befizetéseiből 400 millió forint érkezhet be az alaphoz, amelynek működési kiadásaira 2013-ban 907 millió forinttal számol a dokumentum.