Norvég támogatással újul meg a nádasdladányi Nádasdy-kastély

Kultpol

(MTI) - A várhatóan jövő őszre befejeződő homlokzati felújítási munkálatok során kijavítják, pótolják az eredeti díszítéseket és a nyílászárókat, rendbe hozzák a tetőszerkezetet és elvégzik az épület külső festését - mondta Rapai Katalin, a VÁTI Magyar Regionális Fejlesztési és Urbanisztikai Nonprofit Kft. kommunikációs igazgatója kedden.
 
A több mint 242 millió forintos összköltségvetésű fejlesztésből ezen kívül kialakítják a külső víz- és szennyvízcsatorna-rendszert, valamint helyreállítják a kastélyt körülvevő szellőzőalagutat. A büdzsé jelentős részét, 218 millió forintot az Európai Gazdasági Térség és a Norvég Finanszírozási Mechanizmus keretében biztosítják. A munkálatok a VÁTI közreműködésével valósulnak meg.
 
 
   
Az 1738-ban barokk stílusban emelt, majd 1876-ban Tudor stílusban átépített, és 1944 után több évtizedig honvédségi kezelésben levő kastély kezelését a Műemlékek Állami Gondnokságával közösen a Nádasdy Alapítvány végzi.
   
A kastélyban korábban is voltak felújítási munkák. Az alapítvány 1994 óta az épület és a hozzá tartozó park, valamint az egyes kiegészítő építmények felújítására csaknem 100 millió forintot költött, de az épületegyüttes nagy része még mindig felújításra szorul.
    
Nádasdy Akadémia elnevezéssel a környezetvédelem és a művészetek támogatására szellemi műhelyt hozott létre és működtet az alapítvány; a kastély kora nyártól őszig szimpóziumoknak, kiállításoknak, rendezvényeknek ad otthont.