Novemberi meghívó az unió kulturális minisztereinek

Kultpol

(MTI) - Az Európai Unió valamennyi tagországának kulturális miniszterét meghívta Bozóki András, a nemzeti kulturális örökség minisztere hétfőn a november 17-19. között Budapesten tartandó nagy nemzetközi kulturális fórumra.

A magyar miniszter az uniós kollégáival Luxembourgban folytatott informális találkozón adott tájékoztatást a magyarországi fórumról, amely a harmadik lesz ebben a sorban a tavaly novemberi berlini és a májusi párizsi után. A találkozó nem csak politikai tanácskozás lesz, hanem értelmiségiek, művészek, politikai és társadalmi gondolkodók is részt vesznek rajta. Olyan összejövetelt szeretnének, amely segít továbbgondolni néhány kérdést Európa jövőjével kapcsolatban, és az európai kulturális charta megfogalmazásához is közelebb viszi az uniót - fejtette ki Bozóki András az MTI brüsszeli tudósítójának telefonon nyilatkozva.

Több miniszter, valamint Ján Figel, az Európai Bizottság kulturális felelőse már jelezte is, hogy jelen lesz az eseményen - jelentette be.

"Mindenki nagyon fontosnak tartja, hogy különösen most, amikor a franciák és a hollandok nemet mondtak az EU alkotmányára, kulturális téren bizonyítsuk, hogy Európa nemcsak a különbségek kontinense, hanem a hasonlóságoké is" - foglalta össze a hétfői találkozón elhangzottakat Bozóki András. Rámutatott: fontos ezért kimutatni az összetartozást, és ebben a kultúra szerepe felértékelődik.

A miniszterek megállapították, hogy a kultúra támogatásának más tevékenységekhez képest alacsony szintje is hozzájárulhatott az említett népszavazások kudarcához. Kiút is lehet ugyanakkor a válságból, ha az EU kulturális miniszterei kiállnak a kontinens egysége mellett területükön. Állást foglaltak egyúttal az európai dimenzió fontossága mellett a döntéshozatalban is.

Tájékoztatást adott Bozóki András kollégáinak arról is, hogyan haladnak az Európa kulturális fővárosa pályázat előkészületei Magyarországon. Mint utóbb elmondta, minden résztvevő örömmel vette azt, hogy Németországhoz hasonlóan Magyarországon is valódi városi társadalmi mozgalom alakult ki e körül a kezdeményezés körül. Magyarországon pillanatnyilag hét város, Budapest, Debrecen, Eger, Győr, Miskolc, Pécs és Sopron van versenyben a 2010-ben esedékes megtiszteltetésért - emlékeztetett a miniszter.

Külön tárgyalt Bozóki András új brit kollégájával. Július elsejétől ugyanis Nagy-Britannia veszi át az EU soros elnökségét fél évre, és Magyarországnak fontos, hogy erre készülve szoros kapcsolatot ápoljon Londonnal.

Bozóki András megerősítette, hogy jövőre Luxemburgban is megrendezik azt a kiállítást, amely Luxemburgi Zsigmond magyar király életéről és a vele kapcsolatos művészeti hagyományokról szól. A nyári kiállítás előtt tavasszal Budapesten a Szépművészeti Múzeumban is látható lesz ugyanaz a kiállítás - a magyar miniszter most ellátogatott a luxemburgi helyszínül szolgáló nemzeti múzeumba.

Az informális találkozón - amelyen az uniós tagországok mellett részt vett Bulgária, Norvégia és Románia minisztere is - a kanadai Québec tartomány kulturális minisztere a sokszínűséggel kapcsolatos helyi politikáról adott tájékoztatást.

Bozóki András a találkozó alkalmával szlovén kollégáját is meghívta magyarországi látogatásra.