Operaház - Bozóki: nem az igazgató, hanem a modernizáció pártján állok

Kultpol

(MTI) - Bozóki András véleménye szerint ugyanakkor nem az a cél, hogy évente újabb és újabb igazgatók bukjanak bele a dalszínház vezetésébe.
"Nem az igazgató pártján, hanem a modernizáció pártján (állok)" - hangsúlyozta a kulturális miniszter, aki szerint csak akkor lehet modernizációs pályára állítani és nullszaldósan, veszteség nélkül működtetni az Operát, ha előbb rendezik az intézmény közel 1,5 milliárd forintos adósságát.
Mint mondta, az előző két-három évben mintegy 700 millió forintnyi kifizetetlen számla gyülemlett fel, amellyel Hegyi Árpád Jutocsa főigazgató és az új vezetés csak a pályázati győzelmét követően szembesült. Emellett ki kell fizetni az elmaradt béreket is - tette hozzá Bozóki András.
Hangsúlyozta: most sokan egyéni sérelmeiket helyezik előtérbe és ezek alapján az operaház válságáról beszélnek, mert az az érdekük, hogy megbuktassák a jelenlegi vezetést. "Ezt természetesen meg lehet tenni, de akkor kezdődik minden elölről. Azt ne gondolja senki, hogy feneketlen zsákként, pénznyelő automataként tud működni az operaház a jövőben" - jelentette ki.
Hozzátette ugyanakkor, hogy nem nevezne lázadónak senkit, hiszen "nyilván az egzisztenciáját védi mindenki".
"Nyilván a főigazgató is követetett el hibákat, nyilván rosszul kommunikált, adott esetben magára haragította az embereket", azonban - folytatta a tárcavezető - Hegyi Árpád Jutocsát már a nyitó társulati ülésen kifütyülték, pedig még el sem kezdett dolgozni.
Kiemelte: azt szeretnék, hogy a "takarítónőtől az énekesig" mindenki megtalálja a számítását, aki "valóban dolgozik". Felhívta a figyelmet ugyanis arra, hogy jelenleg több mint ezer ember dolgozik az Operában, továbbá részmunkaidőben, külsősként, további kilencszáz. "Kicsit pejoratívan hangzik, de azt is mondhatnám, hogy az utolsó szocialista nagyvállalat" - jegyezte meg.
Véleménye szerint a rendszer ilyen formában nem tartható fenn, aki évente kétszer-háromszor lép színpadra, annak nem feltétlenül kell közalkalmazottnak lennie, elég lenne, ha leszerződne két-három előadásra dupla vagy tripla honoráriumért.
A főigazgatói posztról szólva annak a véleményének adott hangot, hogy az Opera esetében is az lett volna az ideális megoldás, mint a Nemzeti Filharmonikusoknál, ahol a mindenki által elismert Kocsis Zoltán a vezető, aki megteheti azt a "kegyetlenséget", hogy elküld embereket.
Ugyanakkor jelezte: annak idején Fischer Ádámot, és Peskó Zoltánt, két külföldön dolgozó és a szakmában világsztárnak minősülő szakembert is megkeresték, de ők nem vállalták az Opera vezetését az átláthatatlan viszonyok miatt.
"Nem az a cél, hogy évente újabb és újabb igazgatók bukjanak ebbe a történetbe bele" - mutatott rá a modernizációs elképzelésekkel kapcsolatban a kulturális miniszter.