Az orosz kulturális miniszter Budapesten
Hiller István magyar és Alekszandr Avgyejev orosz kulturális miniszter még nyáron, Oroszországban elhangzott ígéretüknek - miszerint félévenként találkoznak - tettek eleget azzal, hogy november 18-án ismét tárgyalóasztalhoz ültek, ezúttal Budapesten. A megbeszélést követő sajtótájékoztatón Hiller István elmondta: 2009 első felében Sárospataki párbeszéd címmel az orosz-magyar kultúra és gazdaság, kultúra és állam, illetve a kultúrafinanszírozás témakörét orosz és magyar értelmiségiek kerekasztal-beszélgetésein kívánják megvitatni. Hangsúlyozta a 2009-ben, Oroszországban megrendezendő magyar filmhét tervét, ahol a fiatal rendezőgeneráció filmjeit szeretnék bemutatni az orosz közönségnek. A tervek szerint következő év első felében a Nemzeti Múzeumban kerül sor A szkíták kincsei című nagyszabású kiállításra, amelyre számos műkincs érkezik Oroszországból, illetve ugyanebben az évben régi mesterek remekművei tőlünk is utaznak Oroszországba, emellett várhatóan 2010-ben a Szépművészeti Múzeum ad otthont egy Oroszország világhírű impresszionista műkincseiből összeállított kiállításnak.