Orsós László Jakab: a magyar kultúra beleszólhat az amerikai művészeti diskurzusba

Kultpol

Orsós László Jakab - aki a Színház és Filmművészeti Egyetemen dramaturgiát és kreatív írást tanít, forgatókönyvíró és kritikus - e hét végi bemutatkozó látogatása után, februárban foglalja el helyét.

Orsós László Jakab meggyőződése szerint olyan színvonalas munkákkal lehet bemutatkozni Amerikában, amelyek erőteljesen képviselik a magyar kultúra jelenlegi állapotát. Szerinte egyértelmű, hogy egy ilyen kis nyelv esetében nem lehet nagy súllyal hagyatkozni a verbalitásra építő művészeti ágakra, mindenképpen a nem verbális előadóművészetek és a képzőművészetek kaphatnak nagyobb figyelmet.

Természetesen a jó minőségű szépirodalmi fordításoknak is szeretne megfelelő "megjelenési pontokat" találni - mondta. Kifejtette: nem feltétlenül kész, konzervmunkákat szeretne a tengerentúlra exportálni, ez szerinte a kultúra reprezentációjának mechanikus értelmezése.

Azt szükséges megérteni, hol tart az amerikai kultúra, mi izgatja. Ez által mintegy feltöltődve, életre kell hívni olyan munkákat, amelyek "bele tudnak szólni" az amerikai művészeti diskurzusba - hangsúlyozta. "A párhuzamosságokat és a halálos ellentéteket felmutatva tudunk izgalmas dolgokat csinálni" .

Tapasztalata szerint egyáltalán nem igaz az a közhely, hogy az amerikai kultúra nem befogadó. Az amerikaiak rettentő kíváncsiak; ha az ember "kellő intenzitással és belső feszültséggel" mutat be valamit, akkor nagyon befogadó és kíváncsi közegre talál. Az új igazgató azt szeretné, hogy a mai magyar film is megjelenjen New Yorkban. Mint kifejtette, a magyar filmművészet éppen egy határterületen mozog: elveszítette 60-70-es évekbeli egzotikumát, és most újrafogalmazza magát.

"Már vannak olyan produkciók, amelyeket emelt fővel lehet bemutatni az amerikai közönségnek" - mondta. Indoklásképpen hozzátette: szerinte egyes alkotások már az amerikai publikum számára is kódolhatóak, inspirálóak lehetnek egy teljesen eltérő kultúrájú országban.

Azt nem említette, hogy konkrétan milyen produkciókat vinne ki Amerikába. Mint mondta, felkészülésük tartalmi része éppen azoknak a "pontoknak" a megtalálása lesz, amelyekhez a magyar művészek hozzá tudnak szólni. Orsós László Jakab azt szeretné, ha ezek a kulturális illesztések pontosak lennének.

Kitért arra is, hogy bizonyos területeken együtt kíván majd működni például az ottani cseh, lengyel, román és osztrák kulturális intézettel. Szerinte nagyon fontos, hogy a térség államai regionális értelemben is megjelenjenek egy olyan hatalmas országban, mint az Egyesült Államok.

Az új intézetvezető arról is szólt, hogy még nincs döntés a magyar kulturális központ pozíciójáról, jogi státuszáról. A szakemberek jelenleg is dolgoznak annak tisztázásán, hogy milyen formában jegyezzék be az intézetet; a törekvés az, hogy céljainak megfelelően válasszanak jogi formát.

Orsós László Jakab elmondta, hogy az Egyesült Államokban csak New Yorkban működik magyar kulturális intézet, ahol nem épület-, hanem programspecifikus munkát kívánnak végezni. A korábban a konzulátuson működött iroda új helyét nem egy elzárt helyen, rideg hivatali közegben képzeli el, hanem inkább egyetemek közelében, a művészeti közéletbe nagyobb integrálódási lehetőséget kínáló, forgalmas területen, Manhattanben.

A New York-i magyar kulturális központ igazgatói posztját négy évre elnyert szakember elmondta: két fő munkatárssal, egy gazdasági vezetővel és egy művészeti titkárral kezdi meg munkáját, de tevékenységük kibővülésével az alkalmazottak száma növekedhet.