Országossá bővül a Pécs2010 InfoPont hálózat
(MTI) - Laknerné Brückler Andrea, a Kulturális Központok Országos Szövetségének elnöke felidézte, hogy a pécsi EKF-pályázatnak fontos része volt a kulturális decentralizáció. A szövetség 1997-ben, megalakulásakor már példát mutatott ezen a téren: kecskeméti központtal kezdtek el dolgozni, pár éve pedig Pécsről irányítják a szervezetet - mutatott rá az elnök.
Laknerné kiemelte: a mostani együttműködésnek köszönhetően tagintézményeik közül több mint 44 csatlakozik az InfoPont hálózathoz, és településeik testvérvárosaiba is továbbítják az információkat. A 13 éves szervezetben soha ilyen méretű összefogás nem valósult még meg - hangsúlyozta.
Az első InfoPont még 2007-ben Pécs belvárosában nyílt meg. Két évvel később a baranyai megyeszékhelyen újabb hat helyszínen vált elérhetővé a szolgáltatás, majd tavaly nyáron a hálózat 14 regionális InfoPonttal egészült ki a Dél-Dunántúlon.
Bemutatták az EKF-program új köntösbe öltöztetett honlapját is. Ruzsa Csaba, a Pécs2010 Menedzsmentközpont Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója a fejlesztéssel kapcsolatban elmondta: a Microsoft magyarországi leánycégével együttműködésben megújított honlap a legújabb technológiákat használja.
Egy speciális galéria segítségével a látogatók például virtuális körsétát tehetnek a városban, de lesznek élő, online közvetítések is. Az új honlap a különböző felhasználók igényei, érdeklődési köre szerint testreszabható, s egy speciális program segítségével bárhol is járnak a világhálón, az általuk kijelölt szövegre egy kattintással rákereshetnek a Pécs2010 honlap programkeresőjében, így például egy zenei oldal olvasgatása közben egy pillanat alatt kiderülhet, hogy az érintett zenész vagy együttes ad-e koncertet idén Pécsett vagy sem.
Korábban: