Öt kulturális intézményét újítja fel az Agóra programban Nyíregyháza
(MTI) - Rendes Sándor, a helyhatóság sajtószóvivője elmondta, hogy az 1 milliárd 947 millió forintot meghaladó összegből a Váci Mihály Kulturális Központ, a Kodály Zoltán Általános Iskola hangversenyterme, a Kölyökvár, a Városi Galéria és a Pál Gyula Terem korszerűsítését tervezik.
Kiemelte: a Nemzeti Fejlesztési Ügynökséghez már benyújtották a módosítási kérelmet, az irányító hatóság várhatóan március végéig hoz döntést a projekt véglegesítéséről, így áprilisban akár meg is kezdődhet az öt közintézmény rekonstrukciója. Az építési munkálatokat 2013. június 30-ig fejeznék be.
A szóvivő tájékoztatása szerint korábban több, mint 2,4 milliárd forint értékű fejlesztést tervezett a nyíregyházi önkormányzat. A kulturális (régi nevén művelődési) központot újították volna fel, illetve színházteremmel is rendelkező rendezvénycsarnok épült volna. A projekthez jelentős, csaknem 700 millió forint saját forrást kellett volna biztosítani.
A módosított, mintegy 456 millió forint összeggel csökkentett terv viszont kevesebb, 262 millió forint saját fejlesztési forrást igényel, miközben a meglévő létesítmények rendbe tételével ugyanazokat a közművelődési funkciókat teremtik meg, mintha az eredeti elképzelések valósultak volna meg.
Az öt intézményben együttesen mintegy 7500 négyzetméter épületrészt korszerűsítenek. Közel ötezer négyzetméternyi felújítás a rendezvény- és a közönségteret érinti, s javítja a közművelődési, a szórakozási, a kiállítási és képzési funkciókat. Irodákat, kiszolgáló és gépészeti, valamint média - a kulturális központ ad helyet a Nyíregyházi Televízió stúdióinak is -, illetve vendéglátó helyiségeket szintén átépítenek majd, csaknem 2500 négyzetméteren.
Az 1,9 milliárd forintot meghaladó kulturális projekt megvalósításához a nyíregyházi önkormányzat mintegy 86 százalékos mértékű, több mint 1,6 milliárd forint összegű európai uniós és nemzeti támogatásra számíthat.