Pályázat turisztikai vonzerővel bíró kulturális rendezvényekre

Kultpol

 

A pályázat révén azok a rendezvények kaphatnak támogatást, amelyek a kulturális és turisztikai szakmai szempontoknak egyaránt megfelelnek, magas kulturális értéket képviselnek, költségvetésük eléri az 50 millió forintot, széles tömegeket mozgatnak meg és a közönség létszáma legalább tízezer fő.

 
Az értékelés szempontjai között meghatározó, mennyiben járul hozzá a rendezvény az országkép kedvező alakulásához, a kulturális értékteremtéshez, mekkora a rendezvény vonzáskörzete és látogatottsága, továbbá hogyan illeszkedik a helyszín hagyományaihoz, turisztikai kínálatához.
 
A pályázati keretből 100 millió forint fordítható kulturális célokat is szolgáló gasztronómiai rendezvények támogatására. Ezen rendezvényeknél az előírt minimális költségvetés 15 millió forint, a közönség létszáma pedig legalább 3000 fő.
  
A támogatás mértéke a rendezvény összköltségének legfeljebb 25 százaléka, maximum 30 millió forint lehet.
   
A pályázat idén is nyílt formában, az NKA-val való tavalyi és idei együttműködés folytatásaként jelent meg. A támogatási kerethez, amely az ideihez viszonyítva 300 millió forinttal emelkedett, az ÖM 400 millió, míg az NKA 300 millió forinttal járult hozzá.
 
A pályázati kiírás anyaga az Önkormányzati Minisztérium honlapjáról tölthető le, a pályázat kezelője az NKA. A pályázati adatlap szeptember 30-ig érhető el az NKA internetes portálján. Az adatlapot sikeres regisztráció után, kizárólag az NKA internetes portálján, online módon lehet benyújtani.