Partnerségre épülő új közművelődési koncepció Hajdú-Biharban

Kultpol

(MTI) - "Az új koncepció fő gondolata a partnerség: a régi rendszer erőltetett közművelődése helyett nem felülről akarjuk azt irányítani, hanem felfedezni és felkarolni a helyi értékeket. Segíteni kívánjuk a megyében azokat, akik alkotni szeretnének és megjelenni" - vázolta fel az új irányvonalat Filep Miklós, a megyei önkormányzat kulturális főosztály-vezetője.
 

Mint kifejtette, az önkormányzat tématerületek kiemelésével, preferálásával kívánja megtalálni azokat a területeket, ahol érdemes másokkal együttműködni. Példaként a Virágkarnevál közös rendezését említette a Debreceni Önkormányzattal, de ide sorolta a Nagyvárad és Debrecen által idén közösen meghirdetett FrehART művészeti pályázatot, továbbá a néhány napja nyílt tárlatot, amelyben Hézső Ferenc hódmezővásárhelyi és Márton Árpád csíkszeredai festőművész életművét együtt mutatják be.

 
Beszélt arról is, hogy a megyei önkormányzat szívesen támogatja a civil hagyományőrző és kulturális egyesületeket, amelyek a megszűnt kisebb vidéki művelődési házak helyett jöttek létre. Nem behozni kell a vidéki kulturális életet Debrecenbe vagy más városokba, hanem a helyi értékeket természetes környezetükben megőrizni és bemutatni. Egy ilyen egységes rendszerrel egy egész közművelődési hálózatot kívánunk teremteni, amellyel nem titkolt célja modellt állítani az ország más területeinek is - fogalmazott a megyei önkormányzat illetékese.
 
A program fontos eleme a megyejárás: ezzel minden települést rotációs rendszerben kívánnak bemutatni a helyi sajátosságok mentén, legyen az népművészet, gasztronómia, hagyományőrzés vagy bármi más, ami kiemelendő az adott településen. A tervek szerint 2010 végére a megye összes települését bemutatnák; a megyejárást kiadványokkal és országos PR-ral fogják népszerűsíteni.
 
Filep Miklós kiemelte, hogy az új megyei könyvtár, a debreceni Méliusz Központ egyben közösségi tér és művelődési központ, amely szélesebb lehetőséget nyújt rendezvényszervezésre, könyvtári funkcióit pedig a legmodernebb technikával tudja ellátni.
 
Az említett programok megvalósítására a megyei önkormányzat mintegy 100 millió forintot különített el.