Bár a Pécs2010 Európa Kulturális Fővárosa projekt programsora még korántsem végleges, a június 12-én bejelentett program-összeállítás már jól körülhatárolja azt a multikulturális sokszínűséget és minél szélesebb rétegeket megszólítani kívánó attitűdöt, amely a programévet végigkíséri majd. Rubovszky Rita, a Hungarofest Kht. ügyvezető igazgatója elmondta: Pécs azért kapta meg a kulturális főváros címet, mert nagyon jelentős kulturális hagyományai vannak, de Pécs egyben az innovációk városa is, fontos, hogy az itt megvalósuló újítások átvigyék egy XXI. századi kulturális léptékváltásba. A tapasztalatok azt mutatják, hogy a hazai közönség a hagyományt tekinti nagyobb mértékben mérvadónak, míg a külföldi kulturális turizmus egyre inkább a modernebb, innovatívabb programokat keresi.
A megújulás, az újítás így a programban is igen hangsúlyos helyet foglal el. Több újonnan megalapított fesztivál is helyet kapott Pécs 2010-es történetében: izgalmas eseménynek ígérkezik például a május-júniusban megrendezendő Nemzetközi Cirkusz- és Utcaszínház Fesztivál, ahol a tervek szerint Schilling Árpád a Francia Cirkuszakadémia végzőseivel rendezne magyarországi ősbemutatót. Szeptember 1-5-ig a szintén első alkalommal megvalósuló Mediterrán Fesztiválon a Szent István tér és környéke képzőművészek segítségével alakul át igazi "Bacchus-kertté", ahol a tánctól kezdve a képzőművészeten és zenén át egészen az irodalomig terjed a programlehetőségek sora, szeptember 26. és október 17. között pedig a Magyarok I. Kulturális Fesztiválja várja a látogatókat. A komolyzenei fesztiválok igen komoly arzenálja vonul fel ebben az évben: novemberben a szegedi Operaverseny és Fesztivál a Mezzo Televízióval, illetve a Pécsi Konferencia- és Koncertközpontban Mahler és Európa jegyében megrendezett Classarts.hu Fesztivál is nagy érdeklődésre tarthat számot.
Pécs büszke különleges képzőművészeti hagyományaira, ennek jegyében számos kiállításnak ad otthont az EKF évében: "Porcelán-Pécs-Zsolnay" - Kortárs design a Zsolnay Gyárban címmel neves képzőművészek és fiatal designerek gondolják újra a Zsolnay-technológia lehetőségeit, a pécsi alkotók is bemutatkoznak, emellett a pécsi nyilvános terek szobrászati átalakítása kölcsönöz új arcot a városnak.
2010 színház és tánc szempontjából is a megújulás éve lesz, hiszen több EKF-bemutatót is láthat a közönség: a Pécsi Balett, a Szegedi Kortárs Balett és a Győri Balett együttműködésében valósul meg Dante Isteni színjátéka, a Pécsi Nemzeti Tánctalálkozó keretében pedig többek közt Frenák Pál mutatja be Across című darabját. A Krétakör szervezésében megvalósuló Tranzit városterápiás akciósorozat várhatóan 2010 őszén lényegíti át Pécs közösségi tereit a művészeti ágak legkülönbözőbb eszközeivel. A Pécs2010 EKF programsorozatából természetesen nem marad ki az irodalom és film sem, emellett a város a nemzetközi konferenciák Kánaánjává is válik erre az időszakra, ahol egyebek mellett a kultúra és fenntarthatóság, Európa jövője és a regionális tudományok is szóhoz jutnak majd.