A pesti és a berlini nyócker közös projektjeit mutatják be a német fővárosban
(MTI) A berlini magyar kulturális intézet támogatásával 17 és 22 év közötti fiatalokat hoztak össze, hogy a tánc, a rap, a költészet, a fotográfia, a film és egyéb műfajok segítségével mutassanak rá azokra a pontokra, amelyek összekötik őket.
A két városrész között első látásra nincs sok kapcsolat. Neukölln, az egykori munkáskerület igazi nagyvárosi bevándorlónegyed, ahol majdnem kétszáz nép, nemzetiség tagjai élnek együtt az őslakosokkal, a migránsok közül pedig a legtöbben új jövevények, legfeljebb második-harmadik generációs bevándorlók. Ehhez képest a pesti Józsefváros sokkal homogénebb, és a kerületben többségben lévő roma lakosság korántsem új szín a magyar társadalomban.
Ugyanakkor számos párhuzam figyelhető meg a kirekesztés, a megbélyegzés és az előítéletesség működésmódjában, dinamikájában. A nagyvárosi szegénység eluralkodása is mindkét kerületben jelentkezik. Ez nem pesti vagy berlini probléma, nem kelet- vagy nyugat-európai ügy, hanem egész Európában és az egész világon velünk élő jelenség ? mondta Marett Klahn, a CHB munkatársa, a ?velünk jelentésű latin nobiscum kifejezésből képzett ? NobisKum nevű programsorozat vezetője még a program kezdeti szakaszában, amikor Stalter György fotóművész józsefvárosi és neuköllni munkáiból rendeztek kiállítást a CHB-ben.
Hozzátette: a problémát helyi, nemzetállami, uniós és globális szinten is kezelni kell. Beszélni kell róla, és mindenekelőtt beszélni kell magukkal az érintettekkel, hogy enyhüljenek a többségi társadalomban élő előítéletek, és kilátástalanság helyett életperspektívák nyíljanak a "nyócker" lakói előtt.
A NobisKum újabb állomásán azokat a fiatal nemzedékeket szólították meg, amelyeknek a tagjai nemzeti-etnikai, kulturális vagy vallási hátterük miatt gyakran szembesülnek a kisebbségekre irányuló diszkriminációval. A NobisKum arra kínál lehetőséget, hogy a művészet eszközeivel reflektáljanak szűkebb és tágabb lakóhelyükre és elsősorban saját magukra.
A július 14-én Berlinben elindult projekteken az adott terület szakértőinek ? például zenészek vagy fotóművészek ? vezetésével és tolmácsok segítségével dolgoztak. A fő cél az volt, hogy a tehetség gondozása révén erősödjön a résztvevők önbecsülése, és a közös munka révén tudatosuljon a társadalmi folyamatokban való részvétel és a felelősségvállalás fontossága.
A programsorozat távolabbi célja egy öntevékeny kulturális és politikai hálózat megteremtése, amely a Józsefvároshoz és Neuköllnhöz hasonló európai városrészeket fogja össze.