Rendeződni látszik a vereckei honfoglalási emlékmű jogállása
(MTI) ? A hivatalos eljárásban a területileg illetékes Volóci járási tanács (közgyűlés) és a járási állami közigazgatási hivatal kérelmezte az illetékes megyei hatóságnál a vereckei magyar emlékjel műemlékként történő elismerését ? mondta el Brenzovics László, a KMKSZ alelnöke, megyei önkormányzati képviselő. A megyei főosztály egyúttal kezdeményezi az ukrán kulturális minisztériumnál és a nemzeti kulturális örökségvédelmi állami szolgálatnál, hogy vegyék fel a honfoglalási emlékművet az ukrajnai emlékművek állami jegyzékébe. A vereckei emlékmű ily módon mostantól a törvény védelme alatt áll ? emlékeztetett.
A kárpátaljai magyar politikus az ügy érdekességeként említette, hogy a vereckei magyar emlékművet és a közelében a Husztra 1939-ben bevonuló magyar csapatokkal szembeszálló ukrán fegyvereseknek állított emlékjelet az illetékes megyei hivatal ugyanazzal a határozattal vette hivatalos nyilvántartásba.
A vereckei magyar honfoglalási emlékművet az utóbbi években ukrán nacionalisták többször megrongálták. A hatóságok több esetben arra hivatkozva utasították el a vizsgálatot, hogy az emlékjel hivatalosan nem minősül emlékműnek.