Réthelyi Miklós |
Réthelyi Miklós a bizottság előtt tartott beszámolójában a minisztériumi struktúrát ért kritikákra utalva azt mondta, olyan területek kerültek egymás mellé, amelyek "a születéstől a halálig átfogják az emberi élet egészét". Azt hangoztatta: a cél az volt, hogy minden terület teljes hatáskörrel végezhesse a munkáját, ugyanakkor nagyobb figyelmet tudjanak szentelni azoknak a kérdéseknek, amelyek több ágazathoz is tartozhatnak.A miniszter arról beszélt, az együttműködés az ágazatok között egyre jobban alakul, és a hozzájuk érkező jelzések szerint is jó, hogy több oldalról tudnak vizsgálni egy adott kérdést. Hiller István korábbi kulturális miniszter az ülésen megismételve korábbi kritikáját, annak a véleményének adva hangot, hogy a minisztérium struktúrája "rossz konstrukció", és a kulturális terület számára "már-már megalázó" helyzeteket hoz. A szocialista szakpolitikus szerint a kultúra érdekérvényesítő képessége - az adott kormányzati hierarchiákat tekintve az elmúlt fél évszázadban - most áll a legalacsonyabb szinten. Jelezte ugyanakkor, hogy nem a miniszter személyét, illetve eddigi tevékenységét bírálja, hanem a kultúra számára hátrányos struktúrát.