(MTI) Rétvári Bence azt mondta: nem az a lényeg, hogy valakit a származása, társadalmi osztálya, vagy világnézete miatt deportálnak. A deportálások során, "a marhavagonokban mindegyik diktatórikus rendszer találkozik egymással", mert közös alaptételük, hogy nem tisztelik az emberi méltóságot. A származást, a vallásosságot, a vagyoni helyzetet olyan üldözendő dolognak tartják, amely alapján bármilyen más emberi alapjogot, akár az élethez való jogot is, sárba tiporják ? fogalmazott a kereszténydemokrata politikus.Az az erkölcsi tőkénk Nyugat-Európában, hogy voltak emberek, köztük 56 hősei, a pesti srácok, akik a kommunizmussal szembe mertek szállni. Kiemelte, a kelet és közép-európai országoknak kell következetesen és anyagi áldozatokat is hozva mindent megtenniük annak érdekében, hogy ne legyen kettős mérce, és a kommunizmus üldözötteire és áldozataira is úgy tekintsenek, mint a nácizmus áldozataira. "A történelmi tények nem mennek el maguktól sem Párizsba, sem Brüsszelbe, sem Madridba, ahol ezeket közvetlenül nem élték meg" ? fogalmazott a parlamenti államtitkár.
Felidézte, hogy az EU-országok igazságügyi miniszterei júniusi luxembourgi tanácskozásukon ? magyar?lengyel?litván kezdeményezésre ? fogadták el a totalitárius rendszerek által elkövetett bűncselekmények áldozataira emlékező dekrétumot. Augusztus 23-án, az 1939-es Molotov-Ribbentrop paktum aláírásának évfordulóján tartották a totalitárius diktatúrák áldozatainak első nemzetközi emléknapját.
A parlamenti államtitkár kitért arra is, hogy kutatási projektek valósulnak meg, az Eurobarométer pedig a közeljövőben közvélemény-kutatást folytat majd a témában.
Réthelyi Miklósnemzeti erőforrás miniszter a konferenciát köszöntő levelében felidézte: hatvan éve, 1951. május 21-én kezdődtek meg a tömeges kitelepítések Budapestről; több mint 15 ezer embert űztek el otthonaikból, hogy helyükre kommunista káderek érkezzenek.
A tárca vezetője hozzátette: az ötvenes évek eleje a történelem mélypontja volt, amikor magyar támadt magyarra, megsemmisült a jogállam, amelynek helyreállítása csak 1990-ben történt meg. Réthelyi Miklós kiemelte: nem maradhatunk az elmúlt rendszer túszai, ki kell beszélni a tragédiáinkat, mert az ember nemcsak azzal vétkezhet, amit elkövet, hanem azzal is, ha közömbösen elhallgatja a múltat. Amíg nem veszünk tudomást arról, hogy 1951-ben haldokló öregeket és szülésből hazatért kismamákat is bevagoníroztak, addig nem következik be "az igazi emlékezet-fordulat".
Nem fogadhatjuk el a kommunista bűnök szőnyeg alá söprését ? szögezte le a tárca vezetője, aki kiemelte: azoktól, akik az 50-es évek elején maguk alá gyűrték a nemzetet, egy halk bocsánatkérés sem hangzott el. Szükségünk van társadalmi önismeretre, hogy úgy adjuk át a történelmi tapasztalatokat az utókornak, hogy az valóban megélhető legyen a fiatalok számára, hogy mindenkiben kialakuljon a nemzeti szolidaritás érzése ? írta levelében Réthelyi Miklós.
Hantó Zsuzsaszociológus arról beszélt, hogy a társadalom atomizálási folyamatában új korszak kezdődött a kitelepítésekkel, már nemcsak egyéneket, hanem családokat is felelőssé tettek. A kitelepítés végiggondolt folyamat volt, amelyet mérhetetlen gyűlölettel hajtottak végre. A szociológus jogi abszurdumnak nevezte a történteket, amelynek során az érintettek minden ingó és ingatlan vagyonát elvették, az aktív keresők nem folytathatták korábbi foglalkozásukat, és csak mezőgazdasági munkát végezhettek. Hantó Zsuzsa azt mondta, azokról is meg kell emlékezni, akiket arra köteleztek, hogy ezeket a családokat befogadják, hiszen közös sorsban osztoztak.
Dabóczy Andráslevéltáros azt mondta, hogy a levéltári adatokban nagyon sok a pontatlanság az életkorra, lakhelyre vagy foglalkozásra vonatkozóan, ami nehezíti a kutatómunkát.
A fővárosból 1951. május 21. és július 18. között több mint 5 ezer családot, mintegy 15 ezer embert távolítottak el. A kitelepítetteknek pár óra alatt kellett a lakásaikat elhagyni, fejenként legfeljebb 250 kilogramm holmit vihettek magukkal.
A hátrahagyott ingatlanok állami tulajdonba kerültek, az ingóságok részben állami tulajdonba, részben az elvett lakásokba költöző pártkáderek, ávósok tulajdonába kerültek.
