Schmitt Pál: vissza a betűket az éjjeliszekrényre!

Kultpol

(MTI) - Szentmártoni János költő, író a Sándor-palotában történt találkozót követően elmondta: bemutatkozó látogatásán elsősorban az anyanyelv védelmére irányuló közös törekvéseiket beszélték meg az államfővel, de az írószövetség elnökeként ismertette a szervezet munkáját, felépítését, illetve közelmúltban megújult honlapjáról is beszélt.
    

Kiss Norbert, a Köztársasági Elnöki Hivatal társadalmi kapcsolatokért felelős hivatalvezetője hangsúlyozta: az államfő mindenekelőtt a szépirodalom fontosságára hívta fel a figyelmet, utalva például arra, hogy akár az éjjeli alvás előtti rendszeres olvasás is hozzájárulhat az elme frissen tartásához és a lélek harmóniájához. Schmitt Pál emellett fontosnak tartotta megjegyezni, hogy irányzatoktól függetlenül valamennyi író elismerést érdemel, mivel munkájukkal az olvasókat szolgálják - fűzte hozzá.
    
Az írószövetség elnöke rámutatott továbbá arra is, hogy a felek között egyetértés alakult ki arról, hogy a rohamosan terjedő digitalizáció gyökeresen átalakítja az olvasási szokásokat. Mint mondta, a köztársasági elnökkel együtt azon a véleményen vannak, hogy a papír alapú könyvek háttérbe szorulása után is fenn kell tartani az emberekben a betű szeretetét.
    
Szentmártoni János elmondta, az államfővel abban állapodtak meg, hogy az írószövetség a kortárs írókat is bevonja az olvasás népszerűsítésébe, akiknek így egyebek mellett módjuk lesz rendhagyó irodalom órákon közelebb hozni műveiket a diákokhoz. Hozzátette: Schmitt Pál kezdeményezésére a jövőben félévente tartanak megbeszéléseket az elért eredmények számbavételére.