Seuso-kincs, zárt ajtók mögött

Kultpol

(MTI) - A Magyarország által is követelt,páratlan, késő római kori Seuso kincset elegáns, udvarias, de határozott fellépésű biztonsági emberek és kódolt kártyákkal nyíló, acélbetétes, golyóálló ajtók őrzik a Bonhams aukciós ház londoni központjában, ahol szerda óta látható külön meghívott szakmai közönség számára a tisztázatlan múltú és jövőjű gyűjtemény.
A kincset a Oxford Streetről nyíló, nem kevésbé elegáns New Bond Streeten, az 1793-ban alapított Bonhams európai főhadiszállásán állították ki.
A sejtelmesen megvilágított, elsötétített ablakú teremben a rendkívüli kidolgozottságú, lenyűgöző ezüstkollekció mind a 14 darabját láthatják a meghívottak. (Az MTI tudósítóját a Bonhams egyik illetékese vitte be szerdán a zárt kiállításra, és rövid személyes tárlatvezetést is tartott.)
Központi helyen áll az a nagy átmérőjű tál, amelyről az egész lelet a nevét kapta. A darab közepén aprólékos vadászjelenetek, amelyeket latin felirat vesz körül, a kincs felételezett tulajdonosának és családjának ajánlva a készletet: Hec Sevso tibi durent per saecula multa posteris ut prosint vascula digna tuis.
Balodalt, a tál belsejében pedig a szó, amely a magyar tulajdoni igény egyik megalapozója: Pelso, vagyis a Balaton latin neve.
Az MTI tudósítójának a brit tulajdonos, Lord Northampton névtelenséghez ragaszkodó képviselője mindazonáltal a helyszínen azt mondta: ma sem tudja senki, hogy a Seuso-kincs honnan került elő. "Ha lesz egyértelmű bizonyíték, azt megvizsgáljuk". Kifogásolta, hogy a magyar kulturális tárca által a Bonhamsnek nemrégiben küldött levél nyilvánosságra került.
"A levélre válaszoltunk, de ennek tartalma az ügy jellegének megfelelően bizalmas" - tette hozzá.
Az Oktatási és Kulturális Minisztérium még a kiállítás előtt levelében tájékoztatta a Bonhams elnökét, hogy Magyarország évek óta komoly erőfeszítéseket tesz a Seuso-gyűjtemény visszaszerzésére. A magyar jogszabályok értelmében a kincsek a magyar állam tulajdonát képezik, "erre figyelemmel tulajdoni igényünket továbbra is fenntartjuk, és ezzel kapcsolatosan minden lehetséges jogi lépést megteszünk" - állt a tárca levelében.
Lord Northampton személyes képviselője azonban szerdán az MTI-nek megerősítette, hogy a tulajdonos, aki negyed százada vásárolta fel a műkincspiacon megjelent gyűjteményt, el szeretné adni az anyagot. Ugyanakkor hangsúlyozta: a Bonhams által rendezett kiállításnak a tervezett értékesítéshez semmi köze, Lord Northampton ezzel csak alkalmat szeretett volna teremteni a szakmai közönségnek a kincs megtekintésére.
Az illetékes szerint nincs még elképzelés az eladás mikéntjéről vagy időpontjáról, sőt arról sem, hogy az anyag mennyit érhet.
Arra a kérdésre, hogy a magyar kormánnyal kapcsolatban állnak-e ebben az ügyben, a gróf képviselője határozott nemmel válaszolt, mondván: "legutóbb 5-6 éve" volt hivatalos kapcsolatfelvétel Magyarországgal.
A Seuso-kincs jövő szerdáig lesz látható zárt körben a Bonhams londoni központjában, de a gyűjtemény árverése nem szerepel a ház programjában.
A londoni sajtóban napvilágot látó becslések a Seuso kincs értékét 40-100 millió font sterlingre, vagyis 16-40 milliárd forintra teszik.