L. Simon László: turisztikai forrásokból kellene támogatni a fesztiválokat

Kultpol

 
(MTI) - Az lenne a szerencsés, ha visszajönne a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumnak az a pénzforrása, amely korábban rendelkezésre állt, és a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) ad hoc kollégiumát támogatta- mondta L. Simon László. Szerinte az lenne a jó, ha a turisztikáért felelős államtitkárság odaadná a NKA nagy fesztiválokért felelős ad hoc kollégiumának az összeget, amely 200 millió forintos pluszpénzt jelentett a fesztiválok támogatására. 
    
Tudomásul kellene venni, hogy az ilyen nagy fesztiválok, mint a Művészetek Völgye is, igen jelentős áfabevételt termelnek, hiszen 100 ezernél több ember fordul meg itt is 10 nap alatt - mutatott rá az elnök, megjegyezve, hogy ez a falvaknak is jó, mert a helypénzekből extrabevételeik lesznek. Úgy fogalmazott, hogy egy ilyen nagyszabású fesztivál "a vidékfejlesztésnek is egyfajta speciális lehetősége".
    
A Magyar Fesztivál Szövetség által kidolgozott regisztrációs és minősítési rendszert jónak és használhatónak nevezte. Mint mondta: azt tartja a legjobbnak, hogy a szervezők maguk kezdeményezték a fesztiválok minősítését, ami az anyagi támogatás alapja is lehet. Szerinte szükség is van a minősítési rendszerre, mert igen sok fesztivál jelent meg az utóbbi másfél évtizedben. 
    
Rámutatott arra: elismeri, hogy szükség van a közösségeket erősítő falunapokra, a helyi ünnepekre. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy egy falunapot nem lehet összevetni azzal, amikor három vagy öt-hat településen 10 napon át megfordul 200 ezer ember, előadóként pedig a magyar művészeti élet színe-java.
    
A Művészetek Völgyének kulturális kínálatát különlegesnek nevezte. Véleménye szerint itt félretehetőek a világnézeti és politikai különbségek és esztétikai ellentétek is; olyan zenészek, színművészek, írók fordulnak meg a Völgyben, akik adott esetben nem dolgoznának egymással egy színpadon. Ez tényleg egy össznemzeti kulturális találkozó - mondta.