L. Simon László: jövőre kiszámítható lesz a múzeumok gazdálkodása

Kultpol

 
A korábban megyei fenntartású könyvtárak és múzeumok megyeszékhelyeknek történő átadásáról legutóbb július 9-én egyeztetett az érintett városok képviselőivel L. Simon László kultúráért felelős államtitkár. Az akkori tanácskozás összehívását az indokolta, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériuma mielőbb a kormány elé kívánja terjeszteni az intézményátadás részleteit tisztázó jogszabályt. Július 9-én abban állapodtak meg a résztvevők, hogy a megbeszélésen elhangzottak figyelembevételével az államtitkárság elkészíti a jogszabálytervezet szövegét, amelyet véleményezésre megküld a megyei jogú városok ? és a szintén megyei intézményeket átvevő Szentendre ? képviselőinek, akikkel majd ennek ismeretében folytatja az egyeztetést.
 
A kulturális államtitkár újabb egyeztetésre szóló meghívását valamennyi érintett település elfogadta, így július 24-én polgármesterek és alpolgármesterek vitatták meg a tervezetet. L. Simon László a találkozón elmondta: még nyitott kérdés, hogy mely intézmények maradnak állami kezelésben, de ezek csak olyanok lehetnek, amelyek nem megyeszékhelyen találhatók, és az adott önkormányzat nem tudná fenntartani azokat, mert méretükben illetve jelentőségükben is túlmutatnak a település határain. Jelezte azt is, hogy a 2013. január elsejei átvételt követően minden megyeszékhelyen megnézik a tapasztalatokat, hogy ha szükséges, esetleges épületcserék segítsék a modell működtetését, illetve az Új Széchenyi Terv forrásaira támaszkodó, az egész intézményhálózat szempontjából jelentős fejlesztéseket.
 
A javasolt költségvetési támogatásról szólva az államtitkár elmondta, hogy az erre a célra rendelkezésre álló 2,2 milliárd forintos keretet több szempont ? például az intézmények látogatottsága, a kezelt gyűjtemény és az ellátandó terület nagysága ? alapján kívánják elosztani. Jelezte, az intézmények átadása nem jelentheti azt, hogy finanszírozásukat teljes egészében az állam vállalja magára, mert abban a fenntartó önkormányzatoknak is szerepet kell vállalniuk.
 
Az egykori megyei könyvtárak megyeszékhelyi utódszerveinek a fenntartásához 2,86 milliárd forintnyi állami támogatás fog 2013-ban rendelkezésre állni. A megyei hatáskörű városi könyvtáraknak a kistelepülési feladatellátás megszervezésére 1,7 milliárdot kíván biztosítani a kormány.
 
L. Simon László beszélt arról is, hogy a megyeszékhelyekhez kerülő múzeumok és könyvtárak működésére rendelkezésre álló keret mellett a kormány szándékainak megfelelően valamivel több mint 10 milliárd forintos forrás is rendelkezésre áll jövőre. Ebből a közgyűjteményi és közművelődési terület valamennyi önkormányzati intézménye nyerhet támogatást. Ez, illetve a minisztérium bizonyos kérdésekben érvényesülő véleményezési joga, továbbá az országos szakmai háttérszervezet is azt a célt szolgálja majd, hogy Magyarország egyetlen települése se maradjon kulturális ellátás nélkül.
 
A kultúráért felelős államtitkár a találkozó végén annak a véleményének adott hangot, miszerint attól, hogy az intézmények az önkormányzatokhoz kerülnek, még nem lesznek jobb helyzetben, az csak a megfelelő menedzserszemlélettől várható.