L. Simon László: sürgető lenne a megyei közgyűjtemények NEFMI-hez rendelése

Kultpol

 
 
(MTI) ? Furcsa helyzetben vannak most a megyei múzeumok, hiszen nemrég estek át egy fenntartóváltáson, és ez talán rövidesen ismét megtörténik. A közgyűjteményeknek azonban az átalakulások közepette is feladatuk, hogy megőrizzék a rájuk bízott kulturális értékeket ? mondta Szűcs Lajos, a Pest Megyei Közgyűlés elnöke a Megyei Múzeumok Igazgatóságának Szövetsége által rendezett csütörtöki konferencián.
    
L. Simon László, az Országgyűlés Kulturális és Sajtóbizottsága, valamint a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) elnöke megnyitó beszédében emlékeztetett arra, hogy a korábban a megyei önkormányzatokhoz tartozó közgyűjtemények (múzeumok, könyvtárak és levéltárak) a megyei intézményfenntartó központok megalakulásával átkerültek a helyi kormányhivatalok irányítása alá, ez azonban reményei szerint csupán átmeneti állapot.
    
Mint hangsúlyozta, mind az intézményeknek, mind a szakpolitikának, mind a magyar múzeumügynek és régészetnek az az érdeke, hogy a megyei közgyűjtemények közvetlenül a NEFMI irányítása alá tartozzanak. Az ezzel kapcsolatos szakmai anyag elkészült, és azt szerdai ülésén a kormány is megtárgyalta, döntés helyett azonban visszaadta a szaktárcának az anyagot továbbgondolásra ? tette hozzá.
    
L. Simon László úgy vélte, a kabinet részéről azzal az elképzeléssel szemben mutatkozhatott ellenérzés, miszerint a NEFMI keretében létrejönne egy középszintű irányítási szerv, amely alá a megyei közgyűjtemények tartoznának.
   
? Sürgető lenne a döntés meghozatala, mert ennek hiányában április 1-jétől a megyei múzeumi dolgozók egy része kikerülne az intézményi állományból ? figyelmeztetett a szakpolitikus.
    
L. Simon László az NKA vezetőjeként beszámolt a kulturális alap kollégiumi rendszerének megújításáról is. Mint emlékeztetett, a közelmúltban a múzeumi, könyvtári és levéltári terület egységesen a Közgyűjteményi Kollégiumhoz került, amely már ki is írta az első idei pályázatokat.
   
? Az NKA 2012-es tervezett költségvetési bevételei meghaladják a 11 milliárd forintot, ennek köszönhetően a közgyűjtemények pályázataira is az előző évinél több forrás jut majd ? szólt a várható financiális keretekről. A kulturális alap vezetője elárulta: tervei szerint az NKA az esztendő második felében egy új típusú európai tanulmányprogramot is meghirdet, melynek keretében a hazai szakemberek külföldi múzeumok intézménymenedzsmentjével ismerkedhetnek meg.
    
A kultúrpolitikus a jogszabályi keretek tervezett változásaira is kitért. Elmondása szerint még idén szükséges lenne az örökségvédelmi törvény ismételt áttekintése, mert a 2011. novemberi módosításokkal mind a beruházói oldal, mind a régész szervezetek elégedetlenek.
    
L. Simon László emlékeztetett: amellett, hogy meg kell oldani a nagyberuházások és a régészeti örökségvédelem érdekeinek jobb összehangolását, szükséges lenne a műemléki engedélyezési folyamatok átgondolása is, az egyszerűsítés jegyében.