(MTI) - Sólyom Jenő az indoklás szerint a szilárdtestek elméletében elért eredményeiért, elsősorban a renormálási csoport sokrétű alkalmazásáért, a több évtizedes oktatói tevékenységét összefoglaló, nemzetközi viszonylatban is jelentős, A modern szilárdtestfizika alapjai című háromkötetes tankönyvéért kapta meg a magas tudományos kitüntetést.
Kutatásait ismertetve az MTA Szilárdtestfizikai és Optikai Kutatóintézetének kutatóprofesszora kifejtette, hogy a szilárdtestfizika rendkívül széles terület. Ennek egyik része az úgynevezett alacsony dimenziós rendszerek vizsgálata. "A szilárdtestfizikában alacsony dimenziós rendszereknek nevezzük az olyan anyagokat, amelyekben az atomok egymással alig kölcsönható láncokat alkotnak vagy szinte független síkokba rendeződnek. Abból adódóan, hogy az elektronok csak a lánc mentén vagy a síkban tudnak mozogni, az ilyen anyagok, akár elektromos, akár mágneses szempontból nézzük, különleges tulajdonságokkal rendelkeznek. A magam legfontosabb eredményének azt érzem, hogy sikerült kidolgozni a renormálási csoportmódszernek egy olyan változatát, mely különösen alkalmas a majdnem egydimenziós anyagok elektromos tulajdonságainak elméleti vizsgálatára, és sikeresen tudtuk az alacsony dimenziós mágneses anyagok több tulajdonságát értelmezni" - magyarázta Sólyom Jenő.
Mint a tudós megjegyezte, alapkutatásokról van szó, amelyek eredményei közvetlenül még nem mentek át a gyakorlatba. "Még nem egészen világos, hogy a későbbiekben ezeket az anyagokat mire lehet majd hasznosítani. Úgy gondoljuk, hogy a szupravezetés területén játszhatnak az alacsony dimenziós rendszerek nagyon fontos szerepet" - fogalmazott az akadémikus, aki további terveivel kapcsolatban elmondta: ezeknek az anyagoknak még egy sor olyan érdekes tulajdonsága van, amelyeket érdemes vizsgálni.
Sólyom Jenő 1940. november 27-én született Kolozsvárott. 1964-ben az ELTE-n fizikusi diplomát szerzett, majd az MTA KFKI Szilárdtestfizikai Kutatóintézetének munkatársa, 1988-tól kutatóprofesszora. 1983-92-ben az ELTE TTK címzetes egyetemi tanára, 1992-től az ELTE TTK szilárdtestfizikai, 1998-tól komplex rendszerek fizikája tanszékén egyetemi tanár. 1967-68-ban a moszkvai Landau Intézet, 1970-71-ben, majd 1985-88-ban Grenoble-ban a Laue-Langevin Intézetben kutató, 1978-80-ban az Illinoisi Egyetemen, 1984-85-ben és 1991-92-ben a Lausanne-i Egyetemen vendégprofesszorként tanított. 1999-2002-ben Széchenyi professzori ösztöndíjas. 2007-től az Eötvös Loránd Fizikai Társulat elnöke. 1990-2003-ban a Déli Evangélikus Egyházkerület felügyelője, 1991-94-ben az országos zsinat világi alelnöke is volt.
Tudományos munkásságában a szilárd testek fizikájával, az alacsony dimenziójú anyagok elektromos és mágneses tulajdonságaival foglalkozik. 1970-től a fizikai tudomány kandidátusa, 1978-tól doktora. 1987-től a Magyar Tudományos Akadémia levelező, 1993-tól rendes tagja. Munkásságát 1980-ban Állami Díjjal ismerték el. Jelentős műve a háromkötetes A modern szilárdtestfizika alapjai című kötet.
