Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Honfitársaim!
Ma, 2005. március 15-én biztonsággal mondhatjuk, hogy ebben az országban a külső szabadság megvan. Megvan, mert hazánk tizenöt éve felszabadult a néptől idegen uralom alól, és megvan azért, mert szabad választásokon mi magunk dönthetünk a kormányzás alapkérdéseiről.
A fontos dolgok azonban mindig az emberen belül történnek.
A belső szabadság és emberi méltóság mindennap megélt tapasztalata az, ami érvényesen szabaddá tesz bennünket. Most ez a fontos. Erre van szükség, mert a demokrácia nem működhet demokraták nélkül. Ezt a belső biztonságból fakadó szabadságot kell megteremtenünk, megóvnunk, és harcolnunk érte akkor, ha bárki el akarja venni tőlünk.
Mit jelent a belső szabadság?
Nyugalmat, békét. Fölösleges szorongásoktól megszabadított, félelem nélküli életet. Igazi döntési helyzeteket. Valódi választási lehetőségeket otthon, az iskolában, a munkahelyen, a társadalmi és politikai életben.
Látszólag egyszerű dolgokról beszélek. Arról, hogy ki tudjunk jönni a havi fizetésünkből, hogy ne féljünk szeretteinktől, és ne tartsunk szomszédunktól se. Hogy meg tudjuk teremteni gyermekeink jövőjének feltételeit.
Mit jelent a szabadság és biztonság az iskolában és a munkahelyeken? Kiskirályok helyett demokratikus vezetőket. Légből kapott utasítások helyett átlátható szabályokat és előre ismert követelményeket. A normális tanuláshoz és munkavégzéshez szükséges feltételeket, igazságos értékelést.
A mindenkit megillető emberi méltóság azt jelenti, hogy önmagunkkal harmóniában vagyunk: magunk dönthetünk arról, hová tartozunk, és milyen értékeket vallunk. Tiszteljük a miénktől eltérő nézeteket ? az alkotmány keretei között. Elfogadjuk a különböző életmód szerint élő embertársainkat, ezáltal mi is tiszteletre és elfogadásra számíthatunk tőlük.
Szabadságunk alapja a valódi döntések lehetősége.
Milyen döntéseink lehetnek otthon és a munkahelyen?
Vannak-e egyáltalán? Dönthetünk-e például arról, hogy hol, milyen környezetben lakjunk, mit együnk, mit olvassunk, hol szórakozzunk? Eldönthetjük-e, hogy hol, mennyi pénzért, milyen munkarendben dolgozzunk? Dönthetünk-e abban, hogy milyen helyzetben versengünk egymással és mikor működünk együtt?
De versenyezni is csak úgy érdemes, ha tiszták a játékszabályok; ha működik az elemi szolidaritás a versengők között.
Aprónak látszó döntések ezek. De bizonyos vagyok abban, hogy nem minden honfitársunknak adatik meg, hogy a különböző élethelyzetekben valóban szabadon dönthessen.
Milyen saját döntéseink lehetnek a politikában? Magunk akarunk-e a tények ismeretében véleményt alkotni a körülöttünk lévő világról, vagy azt igényeljük, hogy mások szűrjék meg nekünk az információkat, ők értelmezzék nekünk a valóságot? Érdekel-e minket a valóság, vagy megelégszünk annak látszatával? Szeretnénk-e személyesen is megismerni képviselőnket, meggyőződni alkalmasságáról, vagy beérjük a szóbeszéddel, a hirdetésekkel és a röplapokkal? Akarunk-e magunk is tenni közvetlen környezetünkért, vagy megelégszünk azzal, ha mások tesznek valamit értünk? Értünk, de nélkülünk.
Megint sok-sok, aprónak látszó döntési helyzet, amelynek lehetősége azonban szabaddá tesz. Kérdés, hogy akarunk-e valóban szabadok lenni.
Szabadságunk hiten és önbizalmon alapul. Hiten, ami abból fakad, hogy úgy érezzük, hatással vagyunk környezetünkre, befolyásolni tudjuk a velünk történteket. Önmagunk urai lehetünk.
Erre a hitre, önbizalomra és belső szabadságra kell törekednünk, mert hazánknak ma nemcsak gazdasági fellendülésre van szüksége. Ennek eléréséhez belső tartás, szabad lélek, tudatos értékválasztás, azaz kultúra kell.
A mindennapokban a kultúra segít megőrizni az új megteremtésének ihletett pillanatát, a szabadság kivételes élményét.
A kultúra szabadsága nagyon fontos. De van valami, ami még ennél is fontosabb: a szabadság kultúrája.
Kívánom, hogy jövőre, 2006. március 15-én elmondhassuk: közelebb kerültünk ehhez a szabadsághoz.
Bozóki András kulturális miniszter beszéde elhangzott 2005. március 15-én a Művészetek Palotájában
