Szakmai egyetértés egy budapesti fotómúzeum szükségességéről

Kultpol

Baán László 

(MTI) ? A MúzeumLigetbe tervezett két-három új épülettel, a Műcsarnokkal és a Szépművészeti Múzeummal együtt egy kilométer hosszú múzeumi sor jöhet létre egy ma kihasználatlan területen ? vázolta elképzeléseit a Műcsarnok mögött létrehozandó negyed koncepciójáért felelős kormánybiztos.

 
A Szépművészeti Múzeumot vezető Baán László elmondta: a jelenlegi tervek szerint a MúzeumLigetben a Szépművészeti és a Magyar Nemzeti Galéria egyesített gyűjteményének Új Képtára épülhet fel, mellette valószínűleg egy új magyar fotómúzeum és esetleg egy harmadik múzeumépület. A területen megvalósítandó intézmények köréről szóló koncepciót 2012 júniusáig kell a kormány elé terjeszteni, ezt követően kezdődhet meg a részletek kidolgozása a konkrét tervpályázat kiírási anyagának elkészültéig, melynek határideje 2013 szeptembere. Reálisan 2017-2018-ra készülhetnek el az új épületek ? szólt a feladatok ütemezéséről a kormánybiztos.
 
Baán László emlékeztetett arra, hogy a felbecsülhetetlen értékű gyűjteményt őrző Magyar Fotográfiai Múzeum (MFM) jelenleg rendkívül méltatlan körülmények között működik Kecskeméten, pedig nemzetközileg a fotográfia a legelismertebb magyar képzőművészeti ág. Ezért adódik az ötlet: a kecskeméti intézmény költözzön az új múzeumnegyed egyik ikonikus értékű épületébe, amivel reálisan megszázszorozhatná jelenlegi, évi háromezres látogatottságát, és növelhetné Budapest kulturális-turisztikai vonzerejét ? fűzte hozzá.
 
"Nagy várakozással tekintünk a projekt elébe, mert végre úgy látszik, a politikai döntéshozók is felfigyeltek arra, hogy a magyar fotográfia egyetemes érték" ? reagált a fővárosba költözés tervére az MFM igazgatója. Baki Péter kiemelte: jelenleg a múzeum semmilyen állami támogatásban nem részesül, pedig sokmilliárd forint értékű gyűjtemény őrzéséről kell gondoskodnia. Az igazgató hozzátette, az elképzelések szerint az új budapesti múzeumépület megépítése nem érintené a műtárgyvagyon tulajdonjogát, így az továbbra is közgyűjteményként maradna a Magyar Fotográfiai Alapítvány tulajdonában. Mint Baán László hangsúlyozta, ez a jogi megoldás nem jelentene problémát a működésben, példaként említve a hasonló mintára létrejött bécsi Leopold Múzeumot.
 
Szamódy Zsolt, a Magyar Fotóművészek Szövetségének elnöke arról beszélt, hogy ma a fotográfia nemzetközi szinten az egyik legmagasabbra értékelt képzőművészeti ág, ellentétben a magyarországi helyzettel, amelyen sokat változtathat egy ikonikus értékű új fővárosi múzeum létrejötte. "Hiába vagyunk Kertész, Brassai, Moholy-Nagy szülőhazája, ha az idelátogató turistának nem tudunk tőlük mutatni egy képet sem" ? fűzte hozzá Baki Péter, az új múzeumépület szükségessége mellett érvelve.
 
Baán László kifejtette meggyőződését, miszerint az új fotómúzeum nem más fotográfiai gyűjtemények konkurenciája lesz, ehelyett inkább azokra is "felhúzó hatást" gyakorol majd, és a fotográfia szélesebb körű elismertségét mozdítja elő. A kormánybiztos véleményével egyetértve Kőrösi Orsolya, a sajtóbeszélgetésnek helyet adó Magyar Fotográfusok Háza ? Mai Manó Ház igazgatója is hangsúlyozta: nem vetélytársként, inkább lehetőségként tekintenek a tervezett új intézményre.