Szent-Györgyi Albert nevét viseli Szeged új kulturális központja
(MTI) ? A Szent-Györgyi Albert Agóra feladata lesz, hogy bemutassa a nagyközönségnek a szegedi tudomány történetét és legfontosabb eredményeit ?mondta a politikus a 2 milliárd forintos összköltséggel épülő központ névadóünnepségén.
A polgármester emlékeztetett arra: ahogy az elmúlt években többször, az új intézmény nevére is pályázatot írtak ki. A szegediek korábban is lelkesen vettek részt újonnan épült létesítmények elnevezésében, így kapta a város új Tisza-hídja Móra Ferenc nevét, az újszegedi fürdőkomplexum a Napfényfürdő elnevezést és így lettek az új villamosok napsárgák.
A pályázatra több mint félezer javaslat érkezett. Tucatnyian javasolták a napfény különböző variációiját, néhányan szerették volna Szent-Györgyi Albert, Neumann János vagy Öveges József nevét belekomponálni az elnevezésbe, másoknak Juhász Gyula és Gregor József jutott eszébe.
Ezek közül egy szakértőkből álló zsűri választotta ki azt az öt névjavaslatot, melyről végül szavazhattak a szegediek, és végül így esett a választás az egyetem egykori rektorának nevét is tartalmazó Szent-Györgyi Albert Agóra változatra.
Botka László szerint a tudományt népszerűsítő és bemutató intézmény méltó lesz Szent-Györgyi Alberthez.
A négyszintes, 6700 négyzetméteres épület ? amelynek kivitelezője a KÉSZ Építő Zrt. ? hármas funkciót tölt majd be. Itt folytatja működését a város egyik fontos kulturális intézménye, a Százszorszép Gyermekház. A központ egyik fontos attrakciója lesz az egyetem ide költöző informatikatörténeti múzeuma. Az MTA Szegedi Biológiai Kutatóközpontjával közösen pedig látványlaboratóriumokat alakítanak ki, ahol a természettudományok törvényszerűségeit, érdekességeit ismerhetik meg a Tisza-parti városban tanuló vagy az idelátogató diákok és felnőttek.