Szili Katalin a Magyar kultúra napjának kárpátaljai rendezvényein

Kultpol


szilikatalin_dpecs20100115003.jpg
 Szili Katalin

(MTI) - Az Országgyűlés volt elnöke, a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma (KMKF) Állandó Bizottságának elnöke Beregszászon beszélt erről újságíróknak, miután ellátogatott a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolára.

   
Szili Katalin szerdán kezdett kétnapos látogatást Kárpátalján, ahol részt vesz a Magyar kultúra napjának szentelt rendezvénysorozaton, és magyar intézményeket keres fel.
   
Útjának első állomásán, Beregszászon Szili Katalin tájékozódott a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolában folyó oktatási és kulturális tevékenységről, majd megbeszélést folytatott a felsőoktatási intézmény vezetőivel. Szili elmondta: a magyar főiskola vezetőivel folytatott megbeszélés eredményeként indítványozni fogja a KMKF oktatási, kulturális és tudományos albizottságának, hogy a testület tegyen javaslatot a magyar kormánynak arra vonatkozóan, hogy a magyarság megmaradását szolgáló határon túli alapintézmények ne pályázat útján, hanem normatív alapon kapjanak állami támogatást.
   
"Számunkra fontos, hogy a következő generációk is beszéljék a magyar nyelvet, ismerjék meg a magyar hagyományokat, kultúrát" - fogalmazott. Lényegesnek mondta, hogy a magyar-ukrán államközi kapcsolatokban állandóan napirenden legyen az egyenlő oktatási jogok biztosításának kérdése, hogy a kárpátaljai magyar diákok ne kerülhessenek hátrányos helyzetbe, ha az anyanyelvükön akarnak tanulni.
   
Szili Katalin beszédet mondott a Kárpátaljai Magyar Művelődési Intézet beregszászi székházában A magyar nyelv jövője a Kárpát-medencében címmel tartott konferencián. Előadásában a politikus a magyar kultúra kapcsán az anyanyelv és használatának fontosságáról, a nemzet megmaradásában betöltött kulcsszerepéről beszélt, emlékeztetve, hogy a KMKF egyik legfontosabb feladata a nyelv megőrzését is magában foglaló nemzetstratégia kidolgozása. A többi között kiemelte: fontosnak tartja a nemzetpolitikával kapcsolatos konszenzus fenntartását, hogy az ne válhasson pártpolitikai csatározások színterévé. "Ennek olyan szent ügynek kell lennie valamennyiünk számára, amelynek nem szabad elvéreznie a pártpolitikai csatározások mezején" - hangsúlyozta.
   
A politikus találkozott Zán Fábián Sándorral, a Kárpátaljai Református Egyházkerület püspökével, és részt vett Forgon Pál egykori kárpátaljai református püspök beregszászi emléktáblájának az avatásán.
   
Szili Katalin este ünnepi beszédet mond az Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház Liliomfi című előadása előtt.