Színes nyíregyházi programok a magyar kultúra napján

 

(MTI) ? A központi ünnepség pénteken délután három órakor kezdődik a Vikár Sándor Zeneiskola Alapfokú Művészetoktatási Intézményben, ahol a Himnusz elhangzása után Széles Zita, a Móricz Zsigmond Színház művésze szaval ? mondta el Jászai Menyhért alpolgármester. Az eseményen átadják a kétévente kiosztott Katona Béla-díjat, amellyel a város kulturális életében tevékeny szerepet betöltő személyt díjazzák.

 
A megemlékezésen a zeneiskola növendékei és tanárai adnak ünnepi hangversenyt, amelyen magyar zeneszerzők művei csendülnek fel ? közölte Tamás Attila, az intézmény igazgatója. Az iskola gitárzenekarának előadása után balatoni népdalokkal folytatódik a műsor, majd a tavalyi Liszt-évre tekintettel a zeneszerző Koronázási miséjéből és II. magyar rapszódiájából is elhangzik egy-egy részlet. Ezt követően az intézmény népzenei tanszékének diákjai szatmári és erdélyi népdalokat adnak elő.
 
Jászai Menyhért a megemlékezés kísérőrendezvényei közül Tóth Sándor Munkácsy-díjas szobrászművész csütörtöki könyvbemutatóját emelte ki, amelyen az alkotó éremmunkáiból készített kötetet ismertetik meg a nagyközönséggel. Pénteken Kerekes Elek Győző festőművész műveiből nyílik tárlat a Pál Gyula Teremben, hétfőn pedig bemutatják a Nyírvidék című újság első, digitalizált példányát a Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtárban.
 
Az 1888-tól 1944-ig ? előbb hetilapként, majd napilapként ? megjelent újság évtizedeken keresztül adott hírt Nyíregyháza történéseiről ? emlékeztetett az alpolgármester. A Fogadjon örökbe egy Nyírvidéket elnevezésű kezdeményezés keretében elkezdődött a papíralapú, illetve mikrofilmen lévő lapszámok digitalizálása; ehhez a munkához bárki hozzájárulhat egy példány örökbe fogadásával.
 
A magyar kultúra napját 1989 óta ünneplik január 22-én annak emlékére, hogy a kézirat tanúsága szerint Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon fejezte be Szatmárcsekén a Himnuszt. A jeles évforduló alkalmából a nyíregyházi önkormányzat mellett a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat is számos programot és megemlékezést szervez: a helyhatóság ünnepsége szombaton délután két órakor kezdődik a megyeháza Bessenyei Nagytermében, majd a megyeháza előtt Kölcsey Ferenc szobrának megkoszorúzásával és ünnepi gálaelőadással folytatódik a Nyíregyházi Főiskolán.
 
A szatmárcsekei református templomban vasárnap ökumenikus istentisztelettel emlékeznek a Himnusz írójára, majd az ünneplők a református sírkertbe vonulnak át, ahol megkoszorúzzák Kölcsey Ferenc síremlékét.
 
Mátészalkán péntek délelőtt kezdődik az ünnepi megemlékezés, amelyen beszédet mond Szabó István polgármester és Hamar Péter, a Kölcsey Társaság tagja, Móricz-kutató, filmesztéta. Kölcsey Ferenc emlékművének koszorúzása után este hét órakor gálaműsorral folytatódik a program: a Szatmár Alapfokú Művészeti Iskola nagytermében a Márai temploma ? vallomások a Füves könyvből című előadást tekintheti meg a közönség.
 
Kisvárdán a Várszínház és Művészetek Háza ad otthont a vasárnapi ünnepségnek, Nyírbátorban pedig csütörtökön este tekintheti meg a nagyérdemű A Magyar irodalom és zene gyöngyszemei címmel Pintér Tibor, Mérai Katalin és Tallós Rita színművészek műsorát a település kulturális központjában.