Szőcs Géza részt vett a V4 kulturális miniszterek találkozóján

 

(MTI) A találkozó második napján, június 1-jén a visegrádi országok ? Magyarország, Lengyelország, Csehország és Szlovákia ? miniszterei áttekintették és elfogadták azt a szakértők által előkészített jelentést, amely az elmúlt egy év tevékenységét mutatja be és vázolja a közeljövő terveit.
 

Petr Vágner, a négy ország számára nyitott, kulturális és oktatási programokat támogató V4 Alap igazgatója a találkozó során bemutatta az általa vezetett intézmény működését; a miniszterek tárgyaltak továbbá a kultúra támogatásában rejlő gazdasági lehetőségekről is.
 
A találkozó végén a miniszterek átadták a Visegrádi-díjat a krakkói Villa Decius Társaságnak, amelynek célja a nemzetek közötti kulturális párbeszéd és együttműködés elősegítése. A díjat 2004-ben, a sárospataki várban tartott találkozón alapították olyan személyiségek számára, akik jelentős eredményeket értek el Közép-Európa kulturális együttműködésében.
 
A mostani prágai találkozó volt a visegrádi országok kulturális minisztereinek huszonkettedik összejövetele. A csoport következő találkozóját 2013-ban tartják meg Lengyelországban.