Támogatná a civil városvédőket a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal

Kultpol

(MTI) - "Ellenszolgáltatásként szeretnénk, ha segítenének összeállítani egy olyan értékleltárt, melyből kiválaszthatjuk a védetté váló emlékeket" - tette hozzá Mezős Tamás a Város- és Faluvédők Szövetségének 26. találkozóján.
    Szólt arról is: ha a hivatal az Inventárium készítéséhez megkapja a költségvetési támogatást, akkor nem zárkóznak el attól, hogy a civil szervezeteket munkájuk arányában támogatásban részesítsék.
    A KÖH elnöke évente 10 millió forintra becsülte az örökségvédelmi értékleltár elkészítésének költségét, a jövőre kezdődő munkát szerinte 2013 és 2015 között lehetne befejezni.
    Ráday Mihály, a Város- és Faluvédők Szövetségének elnöke az MTI-nek elmondta: szervezetük az ország legnagyobb civil mozgalma, amelynek csaknem 250 egyesület a tagja.
    Az elmúlt évad egyik legjelentősebb eseményének nevezte, hogy a Baranya megyei Kárászon információs és dokumentációs központot alakítottak ki.
    A szövetség Hungaria Nostra néven 1991-ben Európa legjelentősebb építészeti és természeti örökségvédelmi szervezete, az Europa Nostra tagja lett. Az idén Magyarországon két beruházást, a New York-palota és a Ferihegyi repülőtér I-es termináljának helyreállítását ismerte el kitüntetésével az európai szervezet.
    A Város- és Faluvédők Szövetségének találkozóján 16 kitüntetett vehetett át Podmaniczky-díjat az épített és természeti környezet védelméért.