A látók szolidaritása: Romanek Inka festőművésznő tapintással ?látható? képeinek kiállítása
Moszkvában
Fergeteges gyerekbuliba torkollott a rendhagyó vernisszázs a moszkvai Orosz Állami Gyerekkönyvtár nagytermében, ahol Romanek Inka festőművésznő speciálisan, nem látó gyerekeknek alkotott képeinek tárlata nyílt meg május 18-án az oroszországi Magyar Évad esélyegyenlőségi programblokkjának keretében. A közel 150 fős gyerekközönség, nagy részük fogyatékkal élők internátusainak lakója, tanáraikkal együtt óriási érdeklődéssel tapintották végig a nem látók elől elzárt világot ábrázoló képeket: harangvirágos rét, napfényes erdő, vízesés és ezernyi más ?látvány? követhető nyomon a különleges alkotásokon, amelyeken a festékréteg vastagsága, az ecsetnyomok jellege, a felület megmunkálása révén válnak érzékelhetővé a formák. Mindehhez persze elengedhetetlen a gazdag fantázia, és mindenekelőtt egy társ, aki a látható jelek jelentését a tapintással érzékelhető jelek nyelvére ?lefordítja?. Romanek Inka, aki először ?csak? látását elvesztő lánya, Adél számára készítette végtelen szeretettel és türelemmel a képeit, hogy feltárja az előle elzárt világot, mostanra már több száz alkotásból álló életművet tudhat magáénak. A moszkvai találkozón a hasonló problémával küzdő pedagógusokkal osztotta meg módszerét.
A megnyitó után, amelyen köszöntőt mondott Szvák Gyula, az évad főkurátora és Kiss Ilona, a moszkvai kulturális központ igazgatója, a ?Játék? nevű gyermek együttes adott elő folklórtól mai népszerű zenés televíziós gyerekműsorokig számos műfajt felölelő műsort: a végén az egész gyerekközönség együtt énekelt, a bátrabbak, mozgékonyabbak együtt táncoltak velük. A kiállítás egy hónapig tart nyitva.
Ugyanezen a napon nyílt meg Nemzetközi Szláv Kulturális Központban a orosz, ukrán, belorusz szlovákiai és magyar gyerekrajzstúdiók IV. Gyermekművészeti Fesztiválja. A Bene Kinga vezette Zánkai Gyermekrajz Műhely tagjai nem először vesznek részt a fesztiválon, munkáik szerepelnek abban a katalógusban is, amelyet a fesztiválra időzítve jelentetnek meg. A kiállított több mint száz gyerekalkotást több ezer pályamunkából választotta ki a szakzsűri a Tropinyin Múzeum közreműködésével. A magyar alkotásokat a moszkvai Magyar Kulturális Központ június végén Hanti-Manszijszban is kiállítja, a helyi Tehetséges Gyermekek Házában alkotó gyerekek munkáival együtt.
?Lehetetlenségek könyve? : A legnépszerűbb orosz napilap cikke Kertész Imre esszékötetéről
Terjedelmes recenziót közöl a Nyezaviszimaja gazeta című nagypéldányszámú orosz napilap május 19-i száma Kertész Imre: A száműzött nyelv című esszékötetéről, amely nemrégiben jelent meg oroszul a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma és az NKA támogatásával indított Bibliotheca Hungarica című, magyar bölcseleti irodalmat orosz nyelven publikáló sorozatban.
A ?Lehetetlenségek könyve: Magyar Nobel-díjas a katasztrófa utáni világról? címmel készült ismertetés szerzője, Olga Balla megállapítása szerint ?Kertész nemcsak a Holocaustot sorolja a katasztrófa fogalmába, bár tagadhatatlanul ez jelenti kulminációs pontját. Folytatásának és szerves részének bizonyul Európa második hatalmas totalitárius birodalmának, a szocialista tábornak az összeomlása. Kertészt sohasem elégítette ki a benne való élet, összeomlását tehát kitörő örömmel kellett volna üdvözölnie. De nem ez történt. A posztszocialista Kelet-Európa kietlen pusztasággá vált, méghozzá az elgondolható legkietlenebb tájjá: eleven, életteremtő értékek pusztultak ki belőle.? Olga Balla megítélése szerint Kertész, bár végletesen ?vigasztalan? tárgyról ír, nem kongat vészharangot, intonációja nem tragikus, nem pesszimista. ?Nem panaszkodik, nem háborog, nem borong, nem búsong: a helyzetet adottságként írja le, amelyben élni kell, mert nincs más hely, ahol élhetnénk?. Kertész egyetlen menedéket talál magának: a szó, a nyelv menedékét. Ez a nyelv számára ?sokkal inkább a megosztás, mintsem a közelítés eszköze?, ez mindig ?száműzött nyelv?, azaz: akár magyarul szólal meg, akár angolul, akár valamilyen héber keveréknyelven, amelyen izraeli-zsidó társaival próbál szót váltani, sohasem számíthat teljes megértésre. De Kertészt ez sem keseríti el, végül is ?ez a norma? a katasztrófa utáni világban; vonja le a következtetést a recenzió szerzője. ?Száműzötten élünk ebben a világban mindannyian. Még azok is, akik erre nem eszmélnek rá.?
