Tavaszra elkészül a gödöllői kastély új, korszerű honlapja

 
(MTI) - Péterfi Csaba, a város önkormányzatának kommunikációs igazgatója szerint elsősorban azért van szükség az internetes fejlesztésre, mert a www.kiralyikastely.hu-ra tavaly havonta körülbelül egymilliószor kattintottak, s ehhez a "látogatottsághoz" az eddiginél elegánsabb, sokoldalúbb honlap illik. 
 
Noha az 1700-as évek elején épült Grassalkovich kastély folyamatos megújulásának köszönhetően egy ideje egyebek mellett érintőképernyős információs táblák, számítógépes játékok és úgynevezett audio guide-ok (hangos tárlatvezetések) segítik a kiállításokon történő eligazodást, ennél többre van szükség. Az internetes technikák rohamos fejlődését követve úgy építik fel a leendő honlapot, hogy annak tartalma akár mobiltelefonokon, akár táblagépeken is követhető legyen - magyarázta a kommunikációs igazgató. Hozzátette: a versenyeztetés eredményeként a kastély üzemeltetője a Human Telex Kft.-vel kötött szerződést az új weboldal elkészítésére. Jelenleg a munka körülbelül 80 százalékánál tartanak, így tavasszal "élesíthetik" a rendszert.
 
A további tervek között szerepel egy, a főúri és királyi lovaskultúrát bemutató interaktív tárlat nyitása, valamint egy 3D-s vetítőterem kialakítása. A vetítő az uniós elnökségi térként megismert lovarda alatti pinceszinten kap majd helyet - közölte Péterfi Csaba.