Több mint 3300 résztvevő az Európai Ifjúsági Héten

(MTI) - Mint Galambos Adorján, a hetet szervező Mobilitás Országos Ifjúsági Szolgálat igazgatója elmondta, a fővárosban és vidéken összesen csaknem hatvan helyszínen zajlottak a programok. Ezek közül kiemelte a parlamenti ifjúsági napot, amelyen tizenkét középiskolás osztály vett részt, azaz több mint 300 fiatal találkozhatott képviselőkkel, ismerkedhetett meg az Európai Unió ifjúsági programjának alapfogalmaival, valamint az unió és a fiatalok között zajló strukturált párbeszéd rendszerével.
    

Az önkéntesség európai éve kapcsán szintén kiemelt helyet kapott a héten az Európai Önkéntes Szolgálat (European Voluntary Service, EVS) népszerűsítése. "Az EVS-önkéntesek számára vidéki és budapesti találkozókat szerveztünk. A küldő és fogadó szervezeteket, valamint önkénteseiket nagy számban tudtuk mozgósítani, a dél-alföldi régióban például kilenc szervezet önkéntesei találkoztak" - idézte fel Galambos Adorján. Az ifjúsági hét Millenáris Parkban megrendezett záró eseményén a Magyarországon élő külföldi önkéntesek, a külföldet megjárt magyar önkéntesek és az önkéntesség iránt érdeklődő fiatalok találkozhattak.
    
Az igazgató elmondása szerint a vidéki rendezvények közül nagy sikere volt azoknak a közép-magyarországi régióban megvalósuló ifjúsági kávéházaknak, amelyek az élő könyvtár módszerrel mutatták be a Fiatalok Lendületben Program által nyújtott lehetőségeket. Győrben és Szegeden olyan egésznapos rendezvényeket tartottak, amelyeken a partnerszervezetek szinte az összes európai uniós lehetőséget - mobilitási programokat és információs szolgáltatásokat egyaránt - igyekeztek megmutatni a helyi fiataloknak.
    
A hátrányos helyzetű fiatalok közül Közép-Magyarországon kiemelten a munkanélküliek számára szerveztek programot az önkéntességhez kapcsolódóan, a Nyugat-Dunántúlon pedig fogyatékossággal élő fiatalok közreműködőként vettek részt az egyik rendezvényen. Sok kistelepülésen élő, valamint roma fiatal is részt vett a programokon - ecsetelte Galambos Adorján.
    
Az EU-Kína Ifjúsági Év kapcsán tizennyolc kínai fiatal - köztük a Pekingi Egyetem két magyar szakos hallgatója - érkezett Magyarországra a program keretében. A delegáció találkozott a Magyar Rektori Konferencia, a Budapesti Kommunikációs Főiskola és a Szegedi Tudományegyetem képviselőivel, és megismerhették azokat a lehetőségeket, amelyeket a magyar felsőoktatás kínál a külföldi hallgatóknak. Hosszabb távú együttműködések is körvonalazódnak: a Fiatalok Lendületben Program keretében például közös projekt megvalósítását tervezik hazai és kínai ifjúsági szervezetek - mondta el az igazgató.