Több pénz és idő kell a pécsi koncertterem építéséhez
| A koncertközpont tervei |
(MTI) - A létesítménynek 7,2 milliárd forintból jövő év szeptember végére kellene elkészülnie, de a kivitelező Magyar Építő Zrt. - Arcadom Zrt. konzorcium már nyáron, röviddel az építkezés megkezdését követően írásban jelezte: az alapozást a tervektől eltérően kívánja megvalósítani - írta szombaton az Új Dunántúli Napló.
Azzal érvelt, hogy az általa készített talajmechanikai szakvélemény eltér a korábbi szakvéleménytől és az épület süllyedésének elkerüléséért cölöpözési technológia alkalmazása indokolt. Ez pedig 460 millió forintos többletköltséget jelentett, s az átadási határidő is 136 napot csúszik.
Az önkormányzat független ellenőrző mérnöktől kért szakvéleményt, aki a műszaki megoldásokat elfogadta, a többletdíj és a határidő-módosítást azonban nem javasolta. Végül a felek háromtagú szakértői bizottság felállításában egyeztek meg.
A bizottság egy hónapon belül dönt, van-e jogalapja a kivitelezőnek a pluszpénzre, s ha igen, mekkora összegre tarthat igényt. A határidő kérdésében a város nehezebb helyzetben van, hiszen nem dolgoztatott ki az építkezés megkezdése előtt használható talajmechanikai szakvéleményt - olvasható a baranyai napilapban.