TOVÁBBRA IS VIZI E. SZILVESZTER AZ AKADÉMIA ELNÖKE

Kultpol

(MTI) - Vizi E. Szilvesztert választotta újabb három évre a Magyar Tudományos Akadémia elnökévé a tudományos köztestület a keddi tisztújító közgyűlésen, az új főtitkár Meskó Attila lett. Az akadémia élén álló 69 éves Széchenyi-díjas orvosprofesszor, akit idén már másodízben jelöltek Nobel-díjra, egyedüli jelölt volt az elnöki posztra; 375 szavazatot kapott a leadott 436-ból - mondta Engedi Éva, az MTA sajtótitkárságának vezetője az MTI-nek.

Az MTA legfőbb szerve, a közgyűlés az elnökön és a főtitkáron kívül megválasztotta a további vezető tisztségviselőket, a három alelnököt és a főtitkárhelyettest, továbbá az elnökség három választott tagját. A vezetők mandátuma, amely egy alkalommal megújítható, májusban járt le. Az Akadémia régi-új elnöke a zárt ülésen tartott szavazás utáni sajtótájékoztatón megköszönte újraválasztását. Mint mondta, ennél nagyobb megtiszteltetés nem érhet magyar tudóst. Az előző elnökséget kitűnő csapatnak nevezte; az, hogy abból öten az új vezetésbe is bekerültek, nézete szerint a magyar tudományos közvélemény bizalmáról tanúskodik. Kijelentette: az MTA a nemzet tanácsadója, az ország hosszú távú érdekeit szolgálva kell segítenie a mindenkori kormányzatot. "Tudósok a sikeres Magyarországért" - újfent hangoztatva az elkövetkező időszakra szóló jelszót.

A gyors társadalmi változásokra, a kihívásokra válaszolva a magyar tudományos közösségnek a hasznosulás elvét kell szem előtt tartania, ugyanakkor alapkutatás nélkül nincs alkalmazott kutatás, eladható termés - hangsúlyozta. Vizi E. Szilveszter egy múlt heti sajtótájékoztatón arról beszélt, elnöksége alatt nyitottak a társadalom felé, kiléptek az elefántcsonttoronyból, megosztották tudásukat. Ha második ciklusra is megválasztják, azt tekinti majd egyik fő céljának, hogy az MTA megsegítse a magyar gazdaságot, elsősorban a kis- és középvállalkozókat eredeti ötletekkel, elgondolásokkal.

A cikluszáró közgyűlés második napján, kedden tartott elnöki expozéjában kijelentette: az MTA az aktuális politikai erőtértől függetlenül alakítja ki álláspontját, a nemzet érdekében; egy érdeke van, a magyar tudomány képviselete. Szükség esetén "kőkeményen reagálnak", de etikus és a pártoktól független véleményt fejtenek ki - mondta.

Halász Béla, az akadémiai jelölőbizottság elnöke korábban az MTI-nek elmondta, a köztestület szinte egyöntetű támogatottsága miatt csak Vizi E. Szilvesztert jelölték az elnöki posztra; bár megkérdeztek még három tudóst, ők nem fogadták el a jelölést. Halász Béla - aki maga is orvosprofesszor, több évtizede ismeri Vizi E. Szilvesztert - kiváló kutatóként és ragyogó előadóként jellemezte az MTA-elnököt. Értékelése szerint az utóbbi három évben "nagyon sokat tett az akadémia presztízséért, hitelességéért", mindig felszólalt a tudomány érdekében.

Vizi E. Szilveszter több mint három évtizede foglalkozik az idegrendszer, az agy működésének élettani szabályozásával és gyógyszeres befolyásolhatóságával. Több mint 360 közleményének többsége színvonalas nemzetközi folyóiratokban jelent meg, számos könyvnek volt társszerzője, több kötetet szerkesztett. Saját kezdeményezéséből 1990 óta az Erdélyi Múzeum Egyesülettel együttműködve erdélyi orvosok továbbképzését támogatja. Tevékenységét 1978-ban Akadémiai Díjjal, 1993-ban Széchenyi-díjjal ismerték el, 1997-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje kitüntetést kapott; több külföldi egyetem díszdoktora, hazai és nemzetközi tudományos társaságok vezetőségi tagja.

Az elnök utáni második legfontosabb tisztség, a főtitkári poszt birtokosa Meskó Attila lett (elődje, Kroó Norbert két ciklust töltött a poszton, tehát új személyt kell választani helyére). Az 1940-ben született tudós előzőleg két cikluson át, 1999 óta az MTA főtitkárhelyettese volt. Tudományos kutatómunkájának súlyponti területe a geofizikai adatfeldolgozás és -értelmezés, valamint a környezeti geofizika módszereinek vizsgálata és gyakorlati alkalmazása. Az utóbbi években tudományszervezési feladatainak ellátása mellett a környezet és a fenntarthatóság problémáival foglalkozott. Az MTA levelező tagja lett 1990-ben, rendes taggá 1995-ben választották, több geofizikai szakkönyv szerzője.

A matematikai, természettudományi alelnöki tisztségre Kroó Norbert kapott bizalmat a köztestületi tagok többségétől, az élettudományok területén Hámori Józsefet, a társadalomtudományokén Marosi Ernőt választották alelnöknek. A főtitkárhelyettes Pléh Csaba lett.