Új pályázat az Átrium mozi értékesítésére

 

(MTI) A Budapest Film Forgalmazó és Moziüzem Zrt. tulajdonát képező, egy évtizede üresen álló ingatlant nyilvános pályázaton történő értékesítésre hirdették meg.
    

A BFVK Zrt. honlapján közzétett pályázati felhívás szerint a műemléki védettség alatt álló épületben található budai Átrium mozit 111,4 millió forint + áfa áron kínálják. A pályázat benyújtásának időpontja április 19. Az előző pályáztatás alkalmával a pályázati anyagot két cég vette fel, de ajánlatot csak egy nyújtott be, a Merlin Színházat működtető nonprofit kft., amely viszont a kiírásban feltételként meghatározott bánatpénzt a pályázatban szereplő határidőig elmulasztotta megfizetni. Ezért a pályázatot eredménytelennek nyilvánították, és az eljárás megismétlése mellett döntöttek.
    
Körösvölgyi Zoltán, a Budapest Film Zrt. vezetője korábban úgy nyilatkozott: az új pályázatot változatlan feltételekkel írják ki, továbbra is ragaszkodnak a műemléki védettség alatt álló épület kulturális célú hasznosításához.
    
Magács László, a Merlin Színház igazgatója elmondta, hogy a pályázaton a mögötte álló támogatói körrel a színházat működtető nonprofit kft. ismét elindul, a pályázati dokumentációt már fel is vették. 
    
A Merlin Színház Átrium moziba való költözése a nyáron merült fel, miután kiderült, hogy szerződésük lejárta után nem maradhatnak eddigi játszóhelyükön. A főváros és a színház vezetése tárgyalt is erről ? a fővárosi vezetés által is támogatott ? megoldásról.
    
A Fővárosi Közgyűlés még szeptember közepén döntött arról, hogy közszolgáltatási szerződést köt a Merlint működtető Angol Nyelvű Színház Közhasznú Alapítvánnyal. Az eredetileg 2011 végéig szóló szerződést decemberben további három évre meghosszabbította a főváros.