Új pályázatot írtak ki a Trafó vezetésére

Kultpol

 

(MTI) Szabó György, a Trafó leköszönő vezetője elmondta: levélben értesítették arról, hogy érvénytelenítették a pályázatot. Július 1-jétől a gazdasági igazgatót, Molnárné Kuskó Szilviát nevezték ki ideiglenesen az intézmény élére ? tette hozzá. ? A Trafó kritikus helyzetbe került, azonnali megoldásokra lenne szükség. Ám a jelenlegi helyzetet még az is nehezen tudná megoldani, aki bennfentes ? fogalmazott, hozzátéve, hogy az idő túl rövid, a stáb lelkileg összeomlott, többen elmennek.
    

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma honlapján kedden közzétett, a Fővárosi Önkormányzat portálján is megtalálható ? immár harmadik ? kiírás szerint a Trafó új ügyvezetője öt éven át, 2012. szeptember 1-jétől 2017. augusztus 31-ig töltheti be a posztot, a munkába lépés napja szeptember 3.
    
A pályázatokat a kiírás közzétételétől számított 30 napon belül várják, az elbírálás határideje a pályázat benyújtását követő legfeljebb 60 nap. A munkakör betöltéséről az előadóművészeti törvény alapján létrehozott szakmai bizottság véleményét is mérlegelve a főpolgármester az elbírálást követő 30 napon belül dönt. 
    
A Trafó vezetésére először tavaly írtak ki pályázatot, amelynek nyomán Bozsik Yvette-et nevezték ki januárban az intézmény élére. Miután azonban a táncművész-koreográfus az őt ért támadások miatt mégsem vállalta a Trafó vezetését, május 3-án újra kiírták az ügyvezetői pályázatot.
    
A második pályázatra hárman jelentkeztek: Kardos József, a Sziget fesztivál, valamint a Pécs2010 Európa Kulturális Fővárosa volt programigazgatója; Nagy József nemzetközi hírű táncos-koreográfus-rendező és Haraszti Zsolt, a Trafó igazgatóhelyettese, aki az intézmény jelenlegi munkatársaival ? köztük Barda Beáta művészeti vezetővel és Molnárné Kuskó Szilvia gazdasági igazgatóval ? pályázott. A ferencvárosi kulturális intézményt 13 éve vezető Szabó György, aki tavaly még pályázott, ezen a pályázaton már nem indult.
    
Az új vezető július 1-jétől töltötte volna be a posztot, ám a Fővárosi Önkormányzat érvénytelenítette a pályázatot. Az érvénytelenítésről elsőként hírt adó Színház.hu-nak Haraszti Zsolt és Kardos József is úgy nyilatkozott, hogy az új pályázaton ismételten indul az igazgatói posztért. Kardos József a portálnak azt mondta, hogy tudomása szerint az előző pályázaton a szakmai bizottság Nagy Józsefet támogatta.