Új Színház: határozatképtelen volt a kulturális albizottság

Kultpol


ujszinhaz_bizottsagiules_d_sos20111107005.jpg
Kováts Adél, Csizmadia Tibor, Ascher Tamás és Márta István
 
(MTI) A meghívottak közül mások mellett Tarlós István főpolgármester és Szőcs Géza, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium kultúráért felelős államtitkára sem ment el az ülésre egyéb elfoglaltsága miatt. A kormánypárti képviselők mellett hiányoztak az Új Színház leendő vezetői is; Dörner György kinevezett igazgató és Pozsgai Zsolt majdani főrendező levélben jelezte, hogy nem tud ott lenni. 
    
Karácsony Gergely (LMP), az albizottság elnöke javaslatára a megjelent képviselők és számos érdeklődő és meghívott részvételével beszélgetés kezdődött. Karácsony szerint az albizottság feladata a kulturális bizottság témakörébe tartozó jogszabályok végrehajtása lenne, ám az előadóművészeti törvény végrehajtásának vizsgálatát így nem tudják lefolytatni. "Egy olyan színdarabot játszunk, ahol van közönség, csak éppen a főszereplők nincsenek itt" ? fogalmazott.
    
L. Simon László, a kulturális bizottság fideszes elnöke előzőleg levélben jelezte: nem asszisztálnak ahhoz, hogy ellenzéki képviselők az albizottsági ülést saját politikai céljaik szolgálatába állítsák. Mint írta, a törvény módosításának hatálybalépését megvárva és ? a tapasztalatok tükrében ? a Fidesz a későbbiekben kész tárgyalni az előadóművészeti törvény végrehajtásáról.
    
Szőcs Géza az ülésen való részvételét lemondó levelében arról ír, hogy mivel az Új Színház vezetőjének kinevezése a fenntartó fővárosi önkormányzat kizárólagos hatáskörébe tartozik, azt a tárca a továbbiakban kommentálni nem kívánja.
    
Hiller István (MSZP) "sokatmondónak" nevezte, hogy a kormánypárti képviselők nem jelentek meg az ülésen. Rámutatott: az Új Színház Márta István igazgatása alatt "szimbolikus" kulturális intézménnyé nőtte ki magát, amely nélkül például az előadóművészeti törvény sem születhetett volna meg. Szerinte nem igaz, hogy a kulturális kormányzat nem tehet semmit a kialakult helyzetben, és úgy vélte, hogy a "történetnek" még nincs vége, "még el lehet érni dolgokat, amiben nem csorbul senkinek sem a tekintélye". 
    
Márta István, az Új Színház leköszönő igazgatója elmondta: azért vesz részt az ülésen, mert az ügy "messze túlmutat az Új Színházon". Kitért arra is, hogy a nemzetközi megjelenéseik bizonytalanná váltak, valamint több szerző, fordító letilttatta művét a jövőbeni teátrum számára. Dörner György pályázatát "megvalósíthatatlannak" nevezte, valamint annak több állítását is valótlannak. Például azt, hogy a magyar darabok háttérbe szorultak volna. Megjegyezte, hogy az Új Színházban az ő igazgatása alatt 89 új bemutatót tartottak, ebből 49 magyar műből készült. 
    
Csizmadia Tibor, a Magyar Színházi Társaság elnöke elmondta: az elmúlt években 34 színigazgatói pályáztatás történt, ebből 24-szer a fenntartó a szakmai bizottság által javasolt személyt választotta. Megjegyezte: botrány minden esetben akkor tört ki, ha a szakma és a fenntartó véleménye nem egyezett. Szerinte az előadóművészeti törvény megváltoztatásával a szakma érdekérvényesítő képessége olyan mértékben csökken, ami a továbbiakban "értelmetlenné teszi" a pályázati procedúrát.
    
Bérczes László, a szakmai bizottság tagja összefoglalta azokat az érveket, amelyek szerinte indokolják az Új Színházzal kapcsolatos döntés visszavonását. Szerinte a kiírásnak Dörner György pályázata nem felel meg. Nem tartalmaz például üzleti tervet és az abban megemlített határon túli társulatok visszautasították az együttműködést. 
    
Ascher Tamás rendező, a szakmai bizottság tagja arról beszélt, hogy bárhogy zárul is az ügy, nem kerülheti ki Magyarország, hogy valódi vita induljon arról, mi számít szélsőségesnek, rémképnek, mítosznak és hiedelemnek. 
    
Karácsony Gergely zárszavában elmondta: az albizottság feladata a döntés jogi aspektusának vizsgálata volt, és szerinte az több esetben is megsértette az előadóművészeti törvényt. Megemlítette, hogy Dörner György pályázatával kapcsolatban a főpolgármesternek mérlegelési lehetősége sem lett volna, miután a szakmai bizottság azt nem támogatta. Megjegyezte: a szakmai bizottság tanácskozásának jegyzőkönyvét nyilvánosságra kellett volna hozni, de ez törvénysértő módon máig nem történt meg. Kiemelte: továbbra is a Budapest Fővárosi Kormányhivatal válaszát várják, miután az LMP törvényességi felülvizsgálatot kért az Új Színház igazgatói pályázata ügyében.
    
Novák Előd (Jobbik) az ülésen arra hívta fel a figyelmet, hogy a Kulturális és Sajtóbizottságnak még mindig nem sikerült Alföldi Róbertet, a Nemzeti Színház főigazgatóját meghallgatnia.