Ülést tartott a Világörökség Magyar Nemzeti Bizottsága

A jogi szabályozás egyszerre szolgálja azt a célt, hogy az egyes világörökségi helyszínekkel kapcsolatosan fennálló nemzetközi kötelezettséget a korábbinál hatékonyabban, eredményesen lehessen teljesíteni, és egyúttal a világörökségi helyszíneken élők életminőségét emelni. Mindez a legszélesebb körben megvalósuló együttműködést igényli ? amelynek legfontosabb eszközeit teremti meg ez a szabályozás.
 
Az így megvalósuló világörökségi helyszínkezelés (melynek eszközei a kezelési terv és az ezt végrehajtó világörökség gondnokság, a világörökségi tervtanácsok, a világörökségi hatástanulmány) lehetőséget nyújt arra, hogy a világörökségi illetve a világörökségi várományos helyszínek valóban ki tudják használni a világörökségi címmel járó ismertségből eredő előnyöket a világörökségi érték-alapú fejlődés/fejlesztés útján. A világörökség törvény és annak végrehajtási rendeletei az állami és a helyi szereplők (önkormányzatok, civil szervezetek, egyházak) közötti együttműködésre alapozva, az állami felelősség kérdését nem megkerülve rendezik a Világörökség Egyezményből fakadó kötelezettségeket. A kormányrendelet nyomán meghonosodó helyszínkezelés előremutató lehet a teljes hazai kulturális örökség állomány számára.
 
A Bizottság áttekintette két világörökségi helyszínnek (Budapest ? a Duna-partok, a Budai Várnegyed és az Andrássy út; A Tokaji történelmi borvidék kultúrtáj) az UNESCO Világörökség Bizottsághoz 2013. február 1-ig benyújtandó Megőrzési Állapotjelentésével kapcsolatos feladatokat.
 
A VÖMNB döntésében felkérte az érintett társtárcákat (Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, Vidékfejlesztési Minisztérium), hogy segítsék elő a Világörökség Bizottság döntéseiben foglaltak hazai teljesítését. Ehhez kapcsolódóan a VÖMNB megtárgyalta a Budai Várnegyed hosszú távú fejlesztésével kapcsolatos világörökségi vonatkozásokat, és ugyancsak kérte a minisztert és az érintett tárcákat, hogy érvényesítsék a világörökségi szempontokat a fejlesztések tervezése során.
 
A Bizottság felhívta a figyelmet arra is, hogy ezen fejlesztési terveket ? mivel a beavatkozások hatással lehetnek a világörökségi helyszín kiemelkedő egyetemes értékére ? az Egyezmény értelmében előzetesen be kell jelenteni az UNESCO Világörökség Központnak.
 
A Bizottság javasolta a miniszternek, hogy az UNESCO Világörökség Bizottság (VÖB) által előírt UNESCO / ICOMOS szakértői missziót 2012. szeptember-októberre hívja meg a budapesti helyszínre, továbbá, hogy a VÖB által kért tanulmány a tokaj-hegyaljai helyszínen működő bányáknak a kiemelkedő egyetemes értékre gyakorolt hatásáról 2012. szeptemberig készüljön el.
 
A Bizottság elfogadta a nyolc magyar világörökségi helyszínre vonatkozó Kiemelkedő Egyetemes Érték Visszamenőleges Meghatározások (KEÉM) tervezetét, melyek az UNESCO VÖB által meghatározott formátumban és fogalmak szerint világosan rögzítik a helyszínek világörökségi értékeit, a védelem és kezelés elvárásait és egyben az állami kötelezettségvállalásokat.