Városnéző séták a rasszizmus elleni világnap jegyében

Az Élet fája 
 
(MTI) - A világnap alkalmából a Minority Rights Group, a Szubjektív Értékek Alapítvány és a Rockhoppers három multikulturális budapesti séta keretében mutatja be, hogyan tették és teszik ma is színessé Magyarországot az itt élő hagyományos és új kisebbségek.
    
Az első, szombati sétán az érdeklődők a Várnegyedet és a Vízivárost járhatják be, amelynek lakosságát a történelem során a kulturális sokszínűség jellemezte. Budapestnek ezt a részét zsidók, magyarok, németek, olaszok, szlovákok és cigányok is lakták. A Gellérthegy lábánál pedig ma is nyitva állnak a törökfürdők.
    
Vasárnap a VIII. kerület következik, ahol azonban nemcsak a romák által lakott utcákkal és terekkel ismerkedhetnek meg a résztvevők, hanem néhány kisebb zsinagógát és a kínai piacot is felkereshetik, valamint bepillantást nyerhetnek a napjainkban letelepedett muszlim közösségek életébe.
    
A március 23-i, szerdai séta résztvevőit a Belvárosban és a történelmi zsidónegyedben kalauzolják majd, ahol ma ortodox zsidók és romák is élnek. A sétán az érdeklődők megtekinthetik a szerb és görög katolikus templomokat, valamint a Belvárosi plébániatemplomot, amelynek belsejében egy, a török időkből fennmaradt mihráb, azaz Mekka irányát jelző imádkozófülke is található.
    
A sétákat, amelyekre maximum 30 fős csoportokat indítanak, szakavatott idegenvezető vezeti. A VIII. kerületi sétára már be is telt az összes hely, de a másik két vezetésre még várják az érdeklődőket.
 
Jelentkezni és részletes információt kérni a kit.dorey@szubjektiv.org email címen lehet.