Véget ért a Magyar Magic

Kultpol

(MTI) - A tavaly nyári előrendezvényekkel együtt csaknem másfél évig tartó eseményfolyam utolsó nagyszabású koncertrendezvénye a patinás londoni művészeti központban, a Royal Festival Hallban volt, ahol Bogányi Gergely, a fiatal magyar zongoraművész a Londoni Filharmonikus Zenekarral adott elő Kodály- és Chopin-műveket.

A híres londoni zenekar emellett Bartók-darabokból is idézett.

Hiller István kulturális miniszter a teltházas koncert után tartott fogadáson köszönetet mondott annak a 150-nél is több nagy-britanniai intézménynek, amelyek segítették a Magyar Magic rendezvénysorozatát. Hozzátette ugyanakkor: a cél az, hogy a magyar évad végeztével a magyar kultúra jelenléte ne érjen véget Nagy-Britanniában.

Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a záró fogadáson maga is azt mondta: azt szeretné, ha ez a rendezvény nem záró, hanem nyitó esemény lenne, a két nemzet hosszú távú kulturális barátságának nyitánya.

A Magyar Magic fő rendezvényei tavaly novemberben kezdődtek, Mádl Ferenc köztársasági elnök és II. Erzsébet királynő közös védnökségével.

A főszervező, a londoni Magyar Kulturális Központ összesítő adatai szerint a Magyar Magic szervezésében összesen 155 brit partnerintézmény működött közre. Az események 125 helyszínen zajlottak, közel 500 kulturális eseménnyel és csaknem 2000 magyar és brit részvevővel.

A rendezvénysorozat alatt 13 városban - Londonban, Bradfordban, Bristolban, Glasgow-ban, Cambridge-ben, Marlow-ban, Liverpoolban, Huddersfieldben, Cheltenhamben, Cardiffban, Edinburgh-ban, Canterburyben és Belfastban - voltak magyar kulturális események.

A Magyar Magic rendezvényeit a kulturális központ adatai szerint hozzávetőleg egymillióan látták.