Vezetői pénzek - Kulturális intézmények: 70 ezertől 1 millió forintig

 

(MTI) - A vonatkozó kormányrendelet szerint szeptember 15-től bárki számára hozzáférhető módon, az interneten kell közzétenni minden olyan vezető tisztségviselő pénzbeli juttatásait, aki állami, önkormányzati többségi befolyással működő gazdasági társaságnál dolgozik.

   
A Nemzeti Filharmonikus Zenekar, Énekkar és Kottatár Nonprofit Ktf. főigazgatójának az alapbére havi 838 ezer forint; a főzeneigazgatóé 1 millió 25 ezer, a karigazgatóé 740 ezer, míg a gazdasági igazgatóé 750 ezer forint.
  
A Nemzeti Színház Zrt. vezérigazgatója 950 ezer forintot, a gazdasági igazgató 650 ezer forintot és 30 százaléknyi költségtérítést kap. A Művészetek Palotája Kft. vezérigazgatójának a javadalmazása 935 ezer forint, prémiuma a 8 havi alapbérnek megfelelő összeg lehet.
 
Az Uránia Nemzeti Filmszínház Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatójának a bruttó fizetése 525 ezer forint, prémiuma az éves alapbér 50 százaléka lehet. A mozi üzemvezető bruttó 400 ezer, a gazdasági vezető pedig bruttó 330 ezer forintot keres.
   
A Honvéd Együttes Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatójának havi munkabére 600 ezer forint, a gazdasági vezetőé 580 ezer forint. A Honvéd Színház megbízott művészeti vezetője 540 ezer forintot, a Honvéd Táncszínház művészeti vezetője 460 ezer forintot kap.
   
A Neumann János Digitális Könyvtár és Multimédia Központ Kht. ügyvezető igazgatójának személyi alapbére 780 ezer forint. Prémiuma maximum a kifizetés időpontjában érvényes személyi alapbérének hatszorosa lehet, azonban 2009-re prémiumfeladatot nem írtak ki számára. A gazdasági vezető személyi alapbére 550 ezer forint.
     
A Filharmónia Budapest Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatójának a bruttó alapbére 488 ezer forint, prémiuma havi alapbérének hatszorosa lehet. Hasonló a fizetése a Filharmónia Dél-Dunántúli Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatójának is, akinek javadalmazása 479 ezer forint, valamint a Filharmónia Kelet-Magyarország Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatójának, akinek havi személyi bruttó alapbére 481 ezer forint.
   
A Design Terminál Nonprofit Kft. ügyvezetőjének javadalmazása havi 420 ezer forint. Mivel a Millenáris Tudományos Kulturális Nonprofit Kft.-nek csupán egyetlen minisztériumi alkalmazottja van, az ügyvezető, az intézmény tájékoztatása szerint az ő jövedelmi adatait a tárcához kellett elküldeniük, és az a minisztériumi honlapon fog szerepelni.
   
A Duna Palota Kulturális Kht. ügyvezető igazgatójának bruttó bére 600 ezer forint, a művészeti osztályvezetőé 430 ezer forint a honlapjukon szereplő 2008-as közhasznúsági jelentés szerint.
 
A Budapesti Kamaraszínház Közhasznú Társaságot irányító ügyvezető igazgató havi fizetése bruttó 583 ezer forint, prémiumának maximuma az éves bér 50 százaléka lehet. A tényleges kifizetés 2008-ban csak 36 százalék volt, amelyből közérdekű célra felajánlást tett. A gazdasági igazgató bruttó munkabére 350 ezer forint, prémiuma nincs. A Játékszín honlapján nem szerepeltek koraeste adatok.
   
Az Objektív Filmstúdió Kft. vezető tisztségviselője az ügyvezető, igazgató, akinek bruttó bére 268 ezer forint. A Hunnia Filmstúdió Kft. honlapján a koraesti órákig nem jelent meg adat.
 
Szombathelyen a Weöres Sándor Színház igazgatója havi bruttó 515 ezer forint fizetést kap, ezen felül 90-95 ezer forint személygépjármű költségtérítésre jogosult.
   
A Gödöllői Királyi Kastély Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatójának személyi alapbére 559 ezer forint; az ügyvezető igazgató-helyettesé 350 ezer forint, a részmunkaidős ügyvezető igazgató-helyettesé 250 ezer forint.
   
A kaposvári Csiky Gergely Színház igazgatója havonta 495700 forintot, és nettó összegben a mindenkori bruttó bér 50 százalékának megfelelő költségtérítést kap, mely jelenleg együttesen 996025 forint.    
   
Miskolcon a CineFestet - azaz a Fiatal Filmesek Nemzetközi Fesztiválját szervező - és a miskolci Art-mozikat üzemeltető CINE-MIS Nonprofit Kft. ügyvezetőjének személyi alapbére 350 ezer forint.
   
Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében a nyírbátori kulturális központot működtető Nyírbátori Kulturális Kft. vezetőjének bruttó bére 420 ezer forint, helyettesének 71500 forint. A nagykállói önkormányzat tulajdonában lévő, közművelődési feladatokat is ellátó Nagykállói Kiemelten Közhasznú Nonprofit Kft. igazgatójának 200 ezer forint a fizetése.
   
A Pécsi Harmadik Színház ügyvezető igazgatója havi 350 ezer forintot keres.