Virtuális tárlat a Völgységi Múzeumban

(MTI) - A múzeumban egy közel 13 millió forintos európai uniós támogatásnak köszönhetően végeznek multimédiás fejlesztést - mondta Szőts Zoltán, a közgyűjtemény igazgatója. Ismertetése szerint az épület földszintjén infopontot alakítanak ki, amely körpanorámás felvételeken mutatja be az emeleten látható ipartörténeti, illetve az első és második világháború koráról szóló kiállításokat  a mozgássérülteknek. A múzeum emeletére tervezett számítógépes teremben a kiállítások anyaga mellett hozzáférhetővé teszik a gyűjtemény digitalizált fotóit, amelyek ezáltal kutathatóvá is válnak.
    

A két terminálon életútinterjúk és archív fotók alapján készült 15-20 perces filmeket nézhetnek majd meg az érdeklődők a bukovinai székelyek vándorlásáról, a felvidéki magyarok kálváriájáról, a németség be- és kitelepítéséről, valamint a holokausztról. További fejlesztés, hogy a százéves múltra visszatekintő bonyhádi zománcipart bemutató kiállításból tapintható tárlatot alakítanak ki, valamint játszósarok készül óvodás korú gyerekeknek. 
    
A múzeum a vakok és gyengénlátók számára már korábban rendszeresített hangos tárlatvezetést, a hallássérülteknek pedig indukciós hurokkal tette jobban érthetővé a kiállítást. Szőts Zoltán arról számolt be, hogy könnyen olvasható feliratsorral most az értelmileg akadályozottak eligazodását segítik. "Ezzel minden fogyatékkal élő csoportnak lehetőséget adunk arra, hogy megismerje a múzeum kiállításait" - mondta az igazgató.