Vízi és légi parádén Szolnokon
(MTI) - Körülbelül tízezer kilowatt, azaz egy Forma 1-es futamra való teljesítmény kápráztatja el a nézőket a vízen és a levegőben. Igazi kuriózum a városban működő helikopterbázis és a két másik honvédségi alakulat közel háromnegyed órás közös parádéja, melynek bevezetőjeként a Malév légi bemutatója ígér izgalmas perceket. A Tisza városi szakaszán a szokásos vízi karnevál keretében az európa- és világbajnokokat soraiban tudó magyar jet-ski válogatott attrakciói jelentik a legnagyobb szenzációt.
A folyópart közelében új elemként pecsenyeutca és népművészeti kirakodóvásár is gazdagítja a kikapcsolódási lehetőségek tárházát. A hosszú hétvége lehetővé teszi, hogy az esti látványosságokkal ne záruljon le az események sora. Így rendhagyó módon hamisítatlan fesztiválhangulat várja majd az ünnepen a helyi érdeklődőket és a Szolnokra látogatókat. A zenei programokat olyan fellépők neve fémjelzi, mint a Ghymes együttes és Demjén Ferenc. A tűzijátékot pedig tűzzsonglőr bemutató és retrÓ hangulatú utcabál követi majd.
A seregszemle nívós kísérőrendezvényének ígérkezik a Tiszai hajósok terén augusztus 20-án kezdődő Örökség Világzenei Fesztivál és a megyeszékhelyen ugyancsak hagyományos Ételkorzó is.