A zárolások feloldását kéri a Magyar Színházi Társaság

Kultpol

 

(MTI) - Csizmadia Tibor a miniszternek címzett - az MTI-hez is eljuttatott - pénteki levelében emlékeztet arra: nyáron komoly viták forrása volt, hogy az előadóművészeti törvény által a VI-os és a II-es kategóriába sorolt művészeti szervezetek számára az Előadóművészeti Tanács által javasolt 2010. évi működési támogatások harmadát a kultúráért felelős Nemzeti Erőforrás Minisztérium július végén zárolta.
    Mint az MSZT elnöke hozzáteszi, már a működési pályázatokat is későn írták ki, majd azok eredményének közzététele is késett.
    Az ezt követően bejelentett zárolás nemcsak a független társulatokat érintette, hanem az előadóművészeti törvény alapján meghirdetett egyéb pályázatok - például a Katona József-, és a Weöres Sándor-pályázat, a hátrányos helyzetű önkormányzati színházak kompenzációs pályázata - révén szinte az összes előadóművészeti szervezetet - figyelmeztet az MSZT.
    "Lassan itt az év vége, és minden szervezet és intézmény számára fontos, hogy a megítélt és betervezett támogatásához minél előbb hozzájuthasson. Ezért Miniszter úrtól ezúton kérünk tájékoztatást arról, hogy mikor várható a zárolások feloldása és a törvény szerint megítélt támogatások kifizetése" - zárul a Réthelyi Miklósnak szóló nyílt levél.