Zenei tehetséggondozó központ létesül Felsőörsön
(MTI) - Mészáros Zoltán, a fejlesztést lebonyolító és a leendő oktatási centrumot működtető projektcég, a Camp Europe Non-Profit Oktatási Kft. ügyvezető igazgatója elmondta: a Norvég Alap kelet-európai országokban megvalósuló, elsősorban kulturális, oktatási fejlesztéseket támogat. Tájékoztatása szerint 1700 pályázatból három fordulóban összesen negyven nyert, s a veszprémi-felsőörsi projekt köztük volt. Az igazgató megjegyezte: Veszprém úgy "jön képbe", hogy a Balaton-felvidéki település egy szép völgyében lévő gyermektábort évtizedekkel ezelőtt a megyeszékhely építtette, annak tulajdonában van.
Mészáros Zoltán ismertetése szerint a területen húsz, teljesen komfortos és téliesített házat építenek fel a gyermekeknek - összesen 120 ágyas lesz az oktatási- és üdülőcentrum -, illetve 10 magasabb komfortfokozatú szobát is kialakítanak tanárok, művészek számára. A majdani tehetséggondozó központban ugyanis hátrányos helyzetű, ám zeneileg tehetséges gyermekeket fognak majd tavaszi, nyári és őszi kurzusokon tanítani.
A projekthez tartozik még konyha és étterem, továbbá sportolásra alkalmas helyiségek, valamint próbatermek és egy 120 személyes nagyterem is; a beruházás megvalósítása 2009 novemberében kezdődik és 2011. május 1-jén szeretnék avatni a 750 millió forintba kerülő létesítményt. A beépített terület több mint kétezer négyzetméter alapterületű lesz, s ezenkívül még szabadtéri pihenő- és játszóhelyeket, illetve színpadot is kialakítanak.
Mészáros Zoltán szerint Felsőörsön lényegében egy zeneművészeti képzési központot alakítanak ki, ahol a 10-20 éves korosztályba tartozó tehetséges gyermekeket, ifjakat ismert hazai és nemzetközi tanárok, sztárvendégek tanítják majd. "Kis túlzással zenei elitképző lesz", de mindenképpen a szociálisan hátrányos helyzetű roma és nem roma gyermekek kerülhetnek csak be - mondta az igazgató, megjegyezve: évente mintegy 30 gyermeket külföldről is fogadnak. Magyar és angol nyelven zajlik majd a képzés - tette hozzá.
Mészáros Zoltán szerint Kocsis Zoltán, Ránki Dezső zongoraművészek, Snétberger Ferenc gitárművész, Roby Lakatos és Lendvai József hegedűművészek mellett más, világszerte ismert zeneművészek ígéretét bírják már, hogy tartanak majd zenei kurzusokat.
A zenei képzés mellett - együttműködve a veszprémi Pannon Egyetemmel - informatikai és médiaképzésben is részesülnek a gyermekek. Rámutatott arra is, hogy a centrumot a fő célja mellett még erdei iskolaként és üdültetésre is használni kívánják.