Kultpol

Egyéves a Pannónia Ösztöndíjprogram

3042 diák, 1,1 millió kilométer repülőút, 735 150 külföldi egyetemen töltött tanóra és 24 505 kredit – ez a Pannónia Program számokban. A második félévben a résztvevők száma eléri majd az ötezret, így éves szinten legalább nyolcezer hallgató, illetve kutató vesz részt a nemzetközi mobilitásban.

Kürpödről eltűntek a szász hívők, de újra szól az orgonájuk

Az erdélyi Kürpöd elnéptelenedett szász evangélikus templomából megmentett barokk orgonát szentelnek pénteken Kolozsváron, az evangélikus-lutheránus (Pietati) templomban a 4. Bach-maraton keretében.

A rekordok OTDK-ja online is követhető

Idén rekordszámú, több mint 5500 tehetség mutatja be kutatását az Országos Tudományos Diákköri Konferencián (OTDK) – közölte Hankó Balázs kultúráért és innovációért felelős miniszter a nagy múltú verseny szerdai sajtótájékoztatóján a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen.

Magyar múzeum először nyerte el a világ egyik legrangosabb designdíját

A világ egyik legrangosabb designelismerését, az iF Design Awardot nyerte el a Néprajzi Múzeum 2024 őszén megnyitott gyűjteményi kiállítása, amely több mint 11 ezer pályázó közül került a nyertesek közé.

Vincze Máté: Még az első félévben bejelentések várhatók a könyvtári programok támogatásáról

Az olvasók és a kölcsönzött dokumentumok, valamint a könyvtári programokon részt vevők száma is nő a Könyvtári kihívás program hatására – mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium közgyűjteményekért és kulturális fejlesztésekért felelős helyettes államtitkára.

Megalakult a Vidéki Független Színházi Szövetség

Megalakult a Vidéki Független Színházi Szövetség, amelynek célja, hogy hosszú távon erős szakmai és érdekképviseleti közösséggé váljon, és hozzájáruljon a független színházi szféra fejlődéséhez és elismertségéhez.

Dokumentumfilm és tévésorozat is készülhet Jókairól az emlékévben

A kétszáz éve született Jókai Mór a legmagyarabb író, minden műve és tette a hazaszeretetről tanúskodik. Az idei Jókai-emlékévvel is éreztetni akarjuk, hogy magyarnak lenni büszkeség, kiváltság és küldetés – mondta Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszter hétfőn Budapesten, az emlékév kapcsán tartott sajtóeseményen, a Kertész Imre Intézetben.

Egyszerre bővült a film- és az édességipar szakmajegyzéke

Két új szakmával bővülhet a Szakmajegyzék. Az egyik film-, a másik az édességiparban hivatott biztosítani a megfelelő szintű szakmai ismeretekkel rendelkező utánpótlást.

Az új magyar sikermusicalt keresi a Madách Színház

A Madách Színház pályázatot hirdet új magyar musical megalkotására. A nyertes pályaművet a Madách Színház Stúdiószínpadán mutatják be a 2026/2027-es évadban .

Tucatnyi magyar egyetem a világ legjobbjai között

Megjelent a QS World University Rankings by Subject 2025-ös kiadása, amely 55 egyéni és 5 széles témakörben rangsorolja a világ egyetemeit. Számos tantárgy, köztük az orvostudomány, a számítástechnika és az információs rendszerek, valamint az anyagtudomány is jelenleg minden eddiginél több intézményt listáz. A magyar intézmények közül 12 egyetemet rangsoroltak 5 széles és 32 egyéni területen – áll a Kulturális és Innovációs Minisztérium közleményében.

Országos operaversenyt hirdet a Magyar Állami Operaház

A Magyar Állami Operaház 2025-ben első alkalommal rendezi meg az Országos Operaversenyt, amelynek célja az operaénekesek utánpótlásának biztosítása, felügyelete és segítése. Az elsősorban magyarországi és határon túli intézmények növendékeit célzó kezdeményezés az online előválogatót követően 2025. június 2. és 7. között az Eiffel Műhelyházban folytatódik a továbbjutó versenyzők élő meghallgatásával, majd nagyszabású döntővel.

Átadták a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat új székházát

Lehetőséget és támogatást kell biztosítani tudósainknak, hogy Magyarországon tartsuk őket. Ezért is nemzetstratégiai győzelem a nemzeti kutatóhálózat megújulása, a HUN-REN működése, székházuk felavatása pedig kutatóik munkájának elismerése – mondta Sulyok Tamás köztársasági elnök pénteken a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat új székházának ünnepélyes megnyitásán.

Koncz Gábor Kossuth-nagydíjat kapott

Az idei Kossuth-nagydíjat Koncz Gábor színművész vehette át az Országház kupolacsarnokában március 14-én. Kossuth-díjjal ismerték el többek között Mikulás Ferenc animációs producert, Lajos Tamás operatőrt és producert, Balogh Kálmán cimbalomművészt, Döbrentei Kornél írót és Müller Péter Sziámi előadóművészt is.

Semjén Zsolt: Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc ma is a magyar megmaradást szolgálja

A nemzeti szuverenitás megteremtését, visszavételét, megtartását, másfelől a szükséges társadalmi átalakulást 1848-49-ben úgy fogalmazták meg, hogy haza és haladás, a nemzeti függetlenség kivívása és a szükséges polgári átalakulás – mondta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes a március 15-i állami kitüntetések átadásán pénteken.

Véget ért az Operettszínház Tiétek a színpad! versenye

Megtartották a Tiétek a színpad! verseny döntőjét a Budapesti Operettszínház Kálmán Imre Teátrumában március 9-én. Az egész napos rendezvényen kimagasló teljesítményt nyújtó Zengetők csapata végzett első helyen.

Felvételt hirdet az Opera gyermekkara és balettiskolája

A Magyar Nemzeti Balettintézet március 23-ig, a Magyar Állami Operaház Gyermekkara április 13-ig várja az opera- és a balettszínpad iránt érdeklődő gyerekeket. Március folyamán a két együttes önálló produkcióival, a KisKalózzal és a János vitézkével is megszólítja kortársait az Eiffel Műhelyházban.